2014.08.17. 20:20
Simon Cintia is ott van a kínai ifjúsági olimpiai játékokon
Szombathely - Óriási lehetőség előtt áll a magyar lánycsapat, hiszen a kosárlabdatornán háromszor hármas felállásban Tóth Tímea, Nagy Dorottya Zsaklin, Ano Nina Daniella és Simon Cintia képviseli hazánkat a kínai mega sporteseményen.
Cintia a kiutazása előtt a kedvünkért magára öltötte az olimpiai formaruhát . Visszafogott és szerény, nem kérkedik az eredményeivel. Nyolcéves kora óta arra vágyott, hogy játékos lehessen. A Dési Huber István Általános Iskolában Szalainé Kiss Judit vette a szárnyai alá. A családban – ahogy ő fogalmaz – nem jellemző a jó labdaérzék, de nála jöttek szépen a sikerek. Irányító lett és csapatkapitányként megtapasztalta, mekkora felelősség nyugszik egy vezéregyéniség vállán.
Közben szinkronkorcsolyázott és néptáncolt, még a tavalyi Aida-bemutató statisztájaként is láthattuk a színpadon. Az UNI Győrt tavaly augusztus óta erősíti, és némi pluszterhet helyez a vállára, hogy a kosárlabdacsapat buszbalesetében súlyosan megsérült Natasa Kovacsevics 4-es számú mezét örökölte meg. Cintia mindig is Győrbe vágyott, nagy tisztelője ugyanis Gálos László edzőnek.
Az előző hónap a felkészülés jegyében telt: Cintia erőnléti edzést végzett, saját testsúllyal, de futott és biciklizett is rendszeresen. A legnehezebb mégis a szellemi felkészülés, a taktikai döntések előkészítése: ehhez fejben is ott kell lenni egy sportolónak. Tudják, hogy kivel játszanak majd, az amerikaiak és a spanyolok nagyon jók, de pályára lépnek orosz, japán és kínai csapatokkal is.
– Minden országnak van egy sajátos játékstílusa, a kínaiak nagyon „csapkodósan" játszanak, gyakran fordul elő, hogy durvák. Igyekeznünk kell a pályán ezeket a helyzeteket jól kezelni és minél többet tanulni a többiek játékából.
Fontos, hogy a család is szorít neki és az égből kedves tanárnője, egykori osztályfőnöke: Szalainé Kiss Judit is vigyáz rá.