Tudomány

2015.01.13. 12:05

Kávéfőzés telefonról

A manapság felkapottnak számító kapszulás és párnás kávéfőzők mellett szerencsére a hagyományos pörkölt kávés verziók sem mentek még ki a divatból.

Utóbbi felokosítására már indult is egy friss kickstarteres kezdeményezés. A Bruvelo okos kávéfőző a készítői szerint a legjobb ízű kávét készíti el, amivel persze lehet vitatkozni, ám az biztos, hogy az egyik első olyan kávékészítő, ami már közvetlenül az okostelefonról vezérelhető.

A beépített kávédarálóval és vízszűrővel ellátott főzőegység bármilyen kávébabfajtát ledarál és lefőz, a lényeg azon múlik, hogy az egyes kávétípusoknál milyen arányban adagolja a gép a vizet és a kávét, illetve, hogy milyen hőfokon és mennyi ideig történik maga a lefőzés.

Alapértelmezetten háromféle típusú presszókávé készíthető a kávéfőzővel (delikát, kiegyensúlyozott és egy karakteresebb a ledarált kávéadagtól függően), a víz pedig sztenderd beállítások mellett 92,7 °C-os hőmérsékletűre melegszik fel, ám épp ezért fejlesztették ki mellé a telefonos alkalmazást, hogy mindezen értékeket ízlés szerint szabadon variálhassuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!