Tudomány

2016.09.02. 18:20

A fény a jelenlegi meghajtásnál 200 ezerszer gyorsabb, vagyis csupán 800 ezer évig tartana az út

Találtak egy Földszerű bolygót, ami itt van a szomszédban. Kiderült azonban, hogy nagy rajta a sugárzás, a legnagyobb baj azonban azzal van, hogy messze van, nagyon messze...

Budai Dávid

A Földnél alig nagyobb kőzetbolygót fedezett fel egy nemzetközi kutatócsoport a Naprendszerhez legközelebbi csillag, a Proxima Centauri körül. A naprendszer mindössze négy fényévnyi távolságra van tőlünk, azaz ha fénysebességgel mennénk négy évig, ha hangsebességgel, akkor majdnem 4 millió évig tartana az út. De, hogy konkrétak legyünk, mivel azért a hangnál gyorsabbak vagyunk már egy ideje: a fény a jelenlegi meghajtásnál kétszázezerszer gyorsabb, vagyis csupán 800 ezer évig tartana az út. Ez egy hajszállal messzebb van, mint Körmendtől a Vadása-tó. Na de ne legyünk ünneprontók, csillagászati értelemben valóban a szomszédságunkban van. Lássuk, mit tud ez a közeli Földszerű bolygó. A Proxima b katalógusjelű planéta 11 nap alatt kerüli meg napját, és a lakhatósági zónán belül kering, épp megfelelő távolságban ahhoz, hogy folyékony víz lehessen a felszínén.

A bolygót egyébként úgy fedezték fel, hogy észrevették, hogy a csillag rendkívül lassan öt kilométer/ órás sebességgel közeledik, illetve távolodik a Földtől rendszeres időközönként, egészen pontosan 11,2 naponta. Kiderült, az imbolygást egy a Földnél 1,3-szor nagyobb tömegű égitest okozza, ami kimondani is röhejes, mindössze 7 millió kilométeres távolságban kering központi csillaga körül. Ez tényleg közel van, még a Merkúr sincs ennyire közel a Naphoz. A Proxima b ugyan a lakhatósági övezeten belül van, ez azonban nem jelenti azt, hogy ideálisak volnának a körülmények az élet kialakulásához, többek között azért sem, mert felfedezői szerint a bolygót rendkívül erős ultraibolya- és röntgensugárzás éri, erősebb, mint a Földet.

A Proxima b-n lehet, hogy ideálisak a körülmények, de az is lehet, hogy nem. Egyelőre mindegy is, mert nagyon messze van. A jelenlegi technikával 800 ezer évig tartana az út. Soknak tűnik

Ez azonban a kisebbik gond. A csillagközi utazás legnagyobb problémáját a hatalmas távolságok áthidalása okozza. Ez azt jelenti, hogy nagyon nagy sebesség és/vagy nagyon hosszú idő szükséges egy ilyen úthoz. A jelenleg létező meghajtási módszerekkel a repülési idő évtizedektől akár évezredekig is eltarthat. Ezenfelül egy csillagközi űrhajó, sokkal nagyobb veszélyeknek van kitéve, mint egy bolygóközi űrhajó. Arról nem is beszélve, hogy személyzettel ellátott, néhány évtized hosszú, a legközelebbi csillagokhoz tartó utazáshoz is a jelenleg elérhető űreszközök sebességének legalább az ezerszerese szükséges. Éppen ezért, egyes vélemények szerint az energia nagysága lehetetlenné teszi a csillagközi utazást. Egy ilyen úthoz becslések szerint a világ energiatermelésének legalább százszorosára volna szükség.

És ez még nem minden. Extrém magas sebességeknél a csillagközi gáz és por bizonyosan nagy károkat okoz; amelynek oka az egymáshoz viszonyított nagy sebesség, illetve az óriási mozgási energia.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!