Bangkokot vagy imádod, vagy utálod, köztes megoldás nincs

Egy ismerős azt mondta: "Bangkokot vagy imádod, vagy utálod, köztes megoldás nincs." És ez így van, hiszen a - több tekintetben is - milliós óriásváros rengetegféle lénynek ad otthont. Vannak köztük jóságosak és gonoszak, akárcsak egy tündérmesében. Miközben a meglepett utazó a portékájukat kínálgató árusok között sodródik a zsúfolt utcákon vagy éppen cseles tuk-tukosok szállítják egyik szabóságból a másikba (a turista után fejpénzt gyűjtve). Netán a csatornák vízi alkalmatosságain kel át, a mézeskalács-tetejű templomokat járja vagy békésen sétálgató kajmánok közt pihen egy felhőkarcolókkal körülvett park közepén... Nos, tényleg egy álom változatos színhelyein érezheti magát.

Az álom következő lépcsője: észak. Chiang Maiba alig több mint egyórás repülőút visz, s bár ez Észak-Thaiföld legnagyobb városa, mégis élhető, emberi léptékű hely. Jó kiindulási pont, ha szeretné valaki bebarangolni a turistáktól kicsit jobban megkímélt területeket. Chiang Rai - néhány száz kilométerrel északabbra - például ilyen, e város ugyan szintén óriási, mégsem lehetetlen olyan éttermet találni, ahol csupa helyi tölti ebédidejét. Bangkok szövevényes világához képest itt már nyugalom van, nem az utazók "lehúzásáról" szól az élet, az iránytaxi ugyanúgy méri a kilométert a turistának, mint a bevásárlásból hazatérő helyi asszonynak. Ám aki igazi békét szeretne, a dzsungel felé veszi az irányt.

Másfél órás terepjáróban való zötykölődés után - amit nemritkán az itt szinte naponta lezúduló özönvízszerű eső nehezít - a világtól elzárt hegyi törzsek falujába juthatunk. Az akák a sok-sok nép egyike, falujukban turisták számára is alakítottak ki kunyhókat - angolvécével és zuhanyzóval, ámde legalább annyira természetközelien, mint ahogy ők élnek. Az őserdő ízeltlábúitól gyakorlatilag egy, az ágy fölé feszített rózsaszín szúnyogháló választ el. A kunyhót meg kell osztani néhány aranyos gekkóval, amelyek viszont hajlamosak éjjelente rikoltozni, a padlón gyakori vendég a tenyérnyi pók, a tető alatt pedig hajnalban dzsungelpatkányok rohangálnak.

Nem, valóban nem ötcsillagos szállodához szokott vendégeknek ajánlják. Ám azt a nyugalmat, amit a természettel tökéletes összhangban élő ember érezhet, ott lehet csak átélni. Legalábbis valamennyire. Itt nem késel el a munkából, nincsenek sárga csekkek, nem kell vagyonokat költeni a plázában. Az őserdő mélyét járva tényleg Isten kezében érzed magad. Például, amikor a szinte áthatolhatatlan aljnövényzetbe vesző ösvényt tapogatva a lábaddal mindössze egy negyvencentis kicsi zöld kígyó keresztezi az utadat, nem pedig valami kétméteres fajta. Vagy amikor az eltévedésed határán a fák közül egy irtás bukkan elő, ahol egy család vág magának éppen teaültetvénynek való területet, s tökéletes angolsággal igazítanak útba. Vagy amikor ötórás hegyre föl-hegyről le gyaloglás után, kiürült vizesflakonnal, már-már meghalt reménnyel, hogy valaha is emberi lényekkel találkozol újra, az óriási levelek közül kunyhók körvonalai rajzolódnak ki, s egy újabb törzs, a yaók invitálnak egy pohár meleg gyógyvízre.

Ezek a hegyi népek északról, Burmából (ma Mianmar), sőt, Kínából vándoroltak lefelé. A thai hegyekben való letelepedés oka - ahogy az akák egyike meséli - az, hogy a burmaival ellentétben a thai kormány nem sújtja őket irreális adókkal, ellehetetlenítve a magukat csupán az őserdőből eltartó törzsek létét. Cserébe a kormány megtiltotta, hogy vándoroljanak: nomád népek lévén ugyanis történelmük során mindig újabb területet vágtak ki maguknak az erdőből, teacserjének, rizsnek, s amikor az kimerült, továbbköltöztek. Bár napjaink környezetszennyezése mellett nyilván nem ők okoznák elsősorban az esőerdők pusztulását, mégis letelepedésre kényszerítették őket. Gyermekeiknek iskolába kell járni és megtanulni az ország hivatalos nyelvét. Hagyományaikat, saját nyelvüket azonban őrzik, s ebben segítségükre van az állam, hiszen múzeumokban, féltve őrzött kincsként állítják ki népviseletüket, használati tárgyaikat, szokásaikról könyveket írnak.

Sok turista íratja át repülőjegyén a dátumot: egyesek hónapokra ragadnak ott, az őserdő állandóan morajló, mégis csöndes nyugalmában, az akák falujában. Aki to- vábbindul, Thaiföld számos más csodáját is felfedezheti. Ezerötszáz kilométerre délre teljesen más népek élnek  nemcsak bőrük sötétebb vagy arcvonásaik hasonlítanak jobban a malájokhoz, mintha lelküket is megkérgesítette volna az állandóan tűző nap.

A képeslapok pálmafás, paradicsomi állapotot idéző hangulatáért mégis érdemes idáig utazni, még akár több mint 24 órás vonat-, illetve buszos és hajóút árán is. Az apró, szinte homokszerű kavicsokkal borított partot ostromló hullámoktól alig pár méterre lévő bungalóban lakni, hajnalban a horizonton felmászó napsugarak arany fényében elkísérni tekinteteddel a kihajózó halászcsónakokat, sült tengeri kütyüket vásárolni a piacon, vagy csak heverni egy függőágyban órákig - ezek után kevesen akarnak hazajönni.