Vasi foci

2010.02.25. 11:44

Debrecen-Diósgyőr meccsel rajtol a labdarúgó NB I.

Az eredetileg tervezettnél egy héttel később, pénteken megkezdődik a labdarúgó Soproni Liga tavaszi idénye. A 16. forduló nyitómérkőzését a címvédő Debrecen játssza a Diósgyőrrel.

MTI

A második helyen álló hajdúságiak revánsra készülnek az immár Tornyi Barnabás irányította DVTK ellen, a júliusi nyitófordulóban ugyanis egy 94. percben kapott 11-es góllal kikaptak a rivális otthonában. A Debrecennek szüksége is van a három pontra, ha tartani akarja a lépést a története első bajnoki címére hajtó, őszi első Videotonnal, amely szombaton a Kecskemétet fogadja - a tavalyi eredmények alapján a sima győzelem reményében. A jelenleg harmadik Újpestre nehezebb feladat vár, hiszen az ötödik Győr vendégeskedik majd a Szusza Ferenc Stadionban.

A Craig Short, Ron Reid páros pro-licences tanfolyama körüli huzavona miatt jelenleg hivatalosan még vezetőedző nélküli Ferencváros zárt kapuk mögött fogadja a Haladást, miután a korábbi hárommeccses eltiltás csökkentését nem tudta elérni a klub. Ez lesz a zöld-fehérek utolsó nézők nélküli találkozója.

A téli igazolások tekintetében felemásan "teljesítettek" a csapatok a téli szünetben. A legtöbb futballistát, 15-öt, a Diósgyőr szerződtette, a ZTE kerete ezzel szemben egyáltalán nem változott.

A legrangosabb átigazolást a Haladás hajtotta végre, ugyanis az angol Hull Citytől fél évre kölcsönbe megszerezte Halmosi Pétert, a legtöbbet pedig alighanem a Videoton költötte, noha csak négy játékost igazolt a szerb Nemanja Nikolic, a montenegrói Milko Novakovic, Sándor György és Lencse László személyében.

A 16. forduló programja:

péntek:

DVSC-TEVA - Diósgyőri VTK 19 ó, v.: Szabó Zs.

szombat:
Videoton FC - Kecskeméti TE-ERECO 14, v.: Bede
Paksi FC-ZTE FC 14, v.: Fábián
Kaposvári Rákóczi-Budapest Honvéd 14, v.: Németh
MTK Budapest-Lombard Pápa 14, v.: Berger
FTC-Szombathelyi Haladás (zárt kapus) 15, v.: Andó-Szabó
Újpest FC-Győri ETO 17:30, v.: Vad II.

vasárnap:
Vasas-Nyíregyháza Spartacus 17:30, v.: Veizer

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!