Vasi foci

2015.07.14. 17:03

Megyei foci: egy hónap a rajtig: Nem változott a bajnokságok rendszere, jövő héten várható a csoportok hivatalos beosztása

Szombathely - Augusztus 15-16-án kezdődik a 2015/2016-os bajnoki évad az amatőr labdarúgó-bajnokságokban, Vas megyében maradtak az eddigi osztályok és csoportok.

Török Tibor

Péntekig lehet fellebbezni a besorolás ellen, ezt követően július 21-én lesz hivatalos és a végleges valamennyi csoport beosztása, értesült lapunk. Az alábbiakban közöljük az osztályok várható mezőnyét, amely az előzetes egyeztetések alapján alakult ki, azonban az MLSZ helyi szervezetének meg kell várnia a visszajelzéseket.

A felosztás – a korábbi tervek ellenére – nem változott, továbbra is három osztályra tagozódik a vasi amatőr futball mezőnye. A bajnokság augusztus közepén kezdődik, és november 22-én ér véget az őszi szezon. A bajnoki rajt előtt egy héttel a Magyar Kupa megyei fordulóját, illetve az országos főtábla első körét (ez elképzelhető, hogy augusztus 12-re, szerdára kerül) rendezik meg. Utóbbiban két csapat érdekelt, a Celldömölk és a Vép, sorsolás egyelőre nincsen.

Tóth Dominik (balról) és Németh József a tavaszi Celldömölk–Répcelak (5-0) meccsen. A két csapat az új banokságban is összecsap. Fotó: Szendi Péter

Megyei I.

A legmagasabb megyei osztályban tizenhat csapat szerepel az új bajnokságban. A bajnok Celldömölk nem vállalta az NB III-as szereplést, így maradt ebben a divízióban, a celliek a kezdésig két tornán is részt vesznek. Jelen állás szerint az osztályból kiesett a Bük és az Uraiújfalu. A feljutók: Rum (Sárvári-csoport), Egyházasrádóc (Körmendi-csoport), és felkérés alapján a Lukácsháza (Szombathelyi-csoport, a Táplánszentkereszt helyett).

Megyei II. osztály

Maradt a három, területi alapon szervezett divízió. A Szombathelyi-csoportból minden valószínűség szerint nem lesz kieső, a megyei III-as bajnokságból a Bozsok jutott fel. A többi 15 csapat várhatóan ugyanaz, mint az előző bajnokságban, ismét kiélezett harc várható mind a felső, mind pedig az alsó régióban.

A Sárvári-csoportba is 16 együttes kerülhet, itt azonban már nagyobb változások lesznek. A megyei I. osztályból a Bük és az Uraiújfalu ide esett ki, a Rábahidvég átkérte magát a Körmendi-csoportba, míg a Püspökmolnári marad. A megyei III-ból nem lesz feljutó, így augusztusban teljes (16) lehet a létszám az eddig 15 csapatos kiírásban, a mezőny pedig meglehetősen erősnek ígérkezik.

A hírek szerint Körmend környékén sem vállalta a legalsó osztály bajnoka (Máriaújfalu) a megyei II-es szereplést, így a bajnok rádóciak helyére a Rábahidvég került a csoportba. Kieső így nem lesz, az utolsó helyzett Vasalja is megtarthatja a tagságát.

Az osztályban szereplő csapatoknak nagy segítséget jelentett, hogy az utánpótlás -együttesekben ezentúl hét túlkoros játékos pályára léphet.

Megyei III.

Egy 16-os és két 12-es létszámú csoporttal számolnak az MLSZ helyi szervezeténél. A tervek szerint a Szombathelyi-csoportba visszakerülhet a Nemeskolta és Sorkifalud, míg a korábban itt szereplő Alsóújlak marad a Sárvári-divízióban, amelyben a Körmendihez hasonlóban tucatnyi együttes szerepel majd.

Utánpótlás

Az U16-os bajnokságba 20, az U14-es kiírásba 27 csapat jelentkezett az eddigi adatok alapján, több megyei II-es gárda is indít korosztályos együttest. Az utóbbiban valószínűleg 3 csoport lesz, itt a rajttal meg kell várni az iskolakezdést.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!