Vasvár

2013.10.21. 14:30

Felkészültek az önkéntesek

Vasvár - A megyében ötödikként felesküdött Vasvári Járási Hegyhát Mentőcsoport szombaton tartotta rendszerbeállító gyakorlatát a piactéren.

Medics Diána

A Vasvári Hegyhát Mentőcsoportot a Gersekaráti-, Alsóújlaki- és Olaszfai Polgárőr Egyesület, a Csörnöc menti Mezőgazdasági Szövetkezet, továbbá önkéntes magánszemélyek alkotják. A csoport vezetési, kutatási-mentési, kárelhárítási, logisztikai és egészségügyi egységekbe beosztott 35 fős tagállományával a lakosság és az anyagi javak védelme érdekében képes egyebek közt árvízi védekezési, és hóhelyzetből adódó feladatok ellátására. A szombati rendszerbeállító gyakorlat során megoldandó feladatokat a Rába feltételezett áradása köré építették. A mentőcsoport önkéntesei elsőként személykutatást és kimenekítést végeztek a kemping területén lovas felderítéssel és speciális gépjármű bevonásával, majd állatmentést mutattak be tehenek szállítható karámba terelésével, ezt követően árvízi védekezési gyakorlat, valamint a mentők és a tűzoltóság bevonásával személyi és műszaki mentés következett, végül pedig a Vasvári Önkormányzati Tűzoltó-parancsnokság munkatársai láttak el tűzoltási feladatot.

A legnagyobb érdeklődéssel a gépjárműtűz oltásának bemutatását várták a gyakorlat megtekintői. Fotó: Szendi Péter

Kovács Balázs tűzoltó százados, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalvezetője szakszerűen végigkommentálta az eseményeket, közben hasznos tanácsokkal és információkkal látta el a hallgatóságot a különböző, árvizekhez kapcsolódó katasztrófahelyzetekre vonatkozóan. Az önkéntesek munkavégzését mindig hivatásos tiszt irányítja – tudtuk meg a hivatalvezetőtől. Beszélt arról is, hogy a lovas felderítés mennyire életképes feladat. A 2009-es árvízben tapasztalta a katasztrófavédelem, hogy vannak olyan területek, amelyeket a legjobb teljesítményű terepjáróval sem lehetett megközelíteni, itt alkalmaztak először ilyen céllal lovakat, és nagyon jól beváltak, hiszen nagy gázlómagasságuk révén könnyen járnak lápos területen is, a lovasok pedig felszerelhetőek olyan eszközökkel, amelyekkel pontos helyadatokat tudnak adni egy olyan árvízi területről, ahová gépjárművel nem lehet bejutni. A második gyakorlatnál az önkéntesek szarvasmarhákat tereltek szállítókarámba, amelyet egy mezőgazdasági gépjármű vontatott el. Ezt követően a Rába mellett homokzsákokból gátat építettek. A legösszetettebb gyakorlat következett, a mentők és a tűzoltóság is bekapcsolódott a munkába. A feltételezett szituáció szerint két fiatalkorú egy személygépjárművel a kialakított árvízvédelmi töltésbe csapódott, és megsérültek. Elsőként a mentőautó érkezett a helyszínre, a sérülteket kiemelték az autóból, majd a helyszínen ellátták és elszállították őket.

Ezután a tűzoltók áramtalanították, majd kivontatták a járművet a töltésből. Végül mesterségesen felgyújtották a sérült gépjárművet, és a tűzoltók vízcsapra kötött tömlővel szakszerű oltást végeztek.

A gyakorlatok – főként a kigyulladt autó eloltása – látványosra sikerültek, ezeket a szép számmal megjelent közönség is figyelemmel, érdeklődéssel kísérte. A kicsiket egész délelőtt különböző gyermekprogramokkal szórakoztatták, a lovaglást is kipróbálhatták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!