Lemosták a "szégyenletes" jelzőt az 1664-es történelmi eseményről

A szentgotthárdi csata és a vasvári béke idei, 350. jubileuma alkalmából mindkét várost érintő nemzetközi konferenciát rendeztek, ahol hazai és külföldi szakemberek elemezték a kor történéseit. A szombathelyi származású, jelenleg Budapesten dolgozó Tóth Ferenc történészt, a Magyar Tudományos Akadémia főmunkatársát kértük az 1664-es csata és béke értékelésére, minthogy évek óta foglalkozik azzal, hogy a vasvári békét a helyén értékelhessük, és kimosódjék a köztudatból az iskolában évtizedekig tanított „szégyenteljesség”.

– A szentgotthárdi csata úgy ismeretes, mint az első olyan győzelem, ahol a szövetséges európai seregeknek sikerült az oszmán sereget szárazföldi csatában legyőzni. (Tengeri csatában már legyőzték őket Lepantónál 100 évvel ezelőtt.) A vasvári béke úgy született, hogy a törökök és a császáriak is szerettek volna békét kötni már régóta. A tárgyalásokon I. Lipót német-római császár követe is ott volt. Újdonság volt a konferencián, hogy bemutatták a Szegedi Tudományegyetem egy projektjét, amely a követ levelezését dolgozza fel – mondta a történész. – A békepontok a tárgyalások kezdetén nem sokban különböztek a végeredménytől, vagyis a háború nem sokat változtatott a helyzeten. Rengeteg véráldozattal járt, de a megegyezés akár megtörténhetett volna fegyveres konfliktus nélkül is. Nemzetközi összefüggések alapján kimutatható, hogy a béke reális és racionális kompromisszum volt. A szövetséges keresztény hadsereg ugyanis nem volt harcképes állapotban a csata után – ellátási nehézségek miatt, ráadásul a Habsburg Birodalmat egy másik fontos konfliktus kötötte le nyugaton, a spanyol örökség kérdése.

Azért nevezték korábban szégyenteljesnek a vasvári békét, mert a magyar rendek úgy vélték, hogy érdekeiket nem vette figyelembe a császár, amikor megkötötte. Ők azt szerették volna, ha a háború folytatódik, és sikerül visszaszerezni a török által elfoglalt hódoltsági területeket. (Az ország egyharmada forgott szóban.) Úgy gondolták, hogy a császár feláldozta ezeket a területeket nyugat-európai ambíciói érdekében.

A vasvári béke török szempontból is fontos, hiszen az kevésbé ismert Magyarországon, hogy – például az angol Bernard Lewis véleménye szerint – gyakorlatilag ezen béketárgyalások nyomán született meg a modern török diplomácia. Ekkortól kezdenek nyugat-európai módon tárgyalni az addig „hitetlen gyaurnak” tekintett császáriakkal. Soha nem kötöttek békét keresztényekkel, mindig csak bizonyos időre szóló fegyverszünetekben állapodtak meg. A tárgyalások módja kezdett igazodni az Európában bevett diplomáciai formákhoz. A követek levágott fejeinek küldözgetése végleg a múlté lett az Oszmán Birodalomban.