Rukkola: Mivé lesz a világ, ha már a hentesekben sem bízhatunk?

Elégedetten felsóhajtanak és miközben a bontókést fenik, fél szemmel az előttük elhaladó lányokat, asszonyokat stírölik. Nincs ebben semmi felháborító, mondhatnánk szakmai ártalom, elvégre hús ez is, az is.A hentesek egyenes emberek. Nem kertelnek, mélyen a szemünkbe néznek és az együttérzés legkisebb jelét sem mutatva közlik, hogy a marhaszegy bizony elfogyott, tudniillik ez egy piac, ahova kilenc óra után érkezni finoman fogalmazva illetlenség, de legalábbis nagy felelőtlenség. Persze a hentesek jó kereskedők és pillanatok alatt rábeszélnek a marhafarokra, de úgy, hogy mire a bárddal lecsattintják a fazékba valót, már látjuk magunk előtt a sárgán gyöngyöző húslevest.

Számomra a hentesek már-már szent emberek, ezért is facsarodott össze a szívem, amikor a minap egyikük megtévedt. Miközben a sorban álltam, figyeltem, ahogy a vevők által kiválasztott, egy-két kilós sertéscombdarabokról lefejtette a zsírosabb részeket - amelyeket aztán a húsdarálóba hajított. Amikor sorra kerültem és kértem egy kiló darált sertéscombot, ezeket a zsíros nyesedékeket tömködte be a gépbe, amelynek a rostélyából kiábrándítóan kígyózott kifelé a fehér zsír... Mentségére legyen mondva, amikor megkérdeztem, hogy ugyanannyiért adja-e a zsírt, mint a pultban lévő húst, elszégyellte magát és ledarált egy szép darab combot. Mégis bánt, hogy be akart csapni. Mivé lesz a világ, ha már a hentesekben sem bízhatunk?