Rukkola - Telezöld helyett tapsoló rendőrt szeretnék!

Tudom, vannak egy-két napos kampányok, amikor a szabályos biciklisek fényvisszaverő szalagot, az autósok pedig gyümölcsöt vagy éppen egy csésze kávét kapnak ajándékba, de ezek az akciók szervezettek: a karszalagokat és a kávét ki kell osztani és a többi és a többi...

Az élet persze produkál spontán dolgokat. A mai napig jól emlékszem arra a jóképű rendőrre, aki Szombathely egyik kereszteződésében a meghibásodott közlekedési lámpa alatt irányította a forgalmat. Köztudott, hogy az autósok többsége nem ismeri a karjelzéseket. Ez akkor és ott is bebizonyosodott. Szegény rendőr már majdnem földhöz vágta a sapkáját, olyan nehezen viselte az autósok szerencsétlenkedéseit. Látszott, hogy fogy a türelme, meleg is volt, no meg csúcsforgalom. Úgy esett, hogy az előttem álló autót engedte át utoljára, és én kerültem a sor elejére. Minden tudásomat összeszedve, feszülten készültem az indulásra és nagyon koncentráltam, hogy el ne szúrjam. „A jelzés a kinyújtott karral párhuzamos irányból érkezők részére szabad utat jelez” – mormoltam volna magamban, persze nem mormoltam, mert fogalmam sem volt az egészről, ezért inkább a megérzéseimre, ösztöneimre hagyatkoztam, és láss csodát: pont akkor és arra indultam el, amikor és amerre kellett, amin szerintem a sármos rendőr csodálkozott a legjobban, így aztán amikor elé értem, megtapsolt. És nekem – aki aznap megmentette a szőke női sofőrök becsületét – ez nagyon-nagyon jólesett. Néha egy-egy telezöldnél, balra kanyarodáshoz készülődve eszembe jut ez a rendőr. Ha tehetném, visszatapsolnám...