Jó reggelt, Vas megye!

A vadon élő állatok mind tudják a rejtőzés, a menekülés, a támadás módját. Az épphogy megszületett gnúnak egy órán belül lábra kell állnia, hiszen a csordavezér bármikor rohamot fújhat, és akkor nincs megállás: indul a végeláthatatlan menetelés a túlélésért. A kertben szaladgáló kiskacsa sem véletlenül kezdi el követni azt, akit először meglát: egyszerűen bíznia kell valakiben. És mi van a hangyákkal? Ezekkel a parányi teremtényekkel, melyek családi katasztrófákat képesek elszenvedni egy-egy emberi lépéssel. Ők is mindig vadásznak, hiába, hogy a morzsa nem szalad el, és menekülnek: érzik, ha nemsokára eső lesz. S ártatlanul bújnak meg a finom cukrászdai sütemény lekvármedencéjében. A szél homok helyett porcukrot szór – igazi hangyaparadicsom. Mi morcosan nyúlnánk az aprócska lábak felé, s hirtelen – mintha családi összejövetelen lennének – oly sokan lesznek. Kevés már a tíz ujj, kevés már a tenyér, nem borítja be a nagy füzet, és az asztalterítő nem segít. Le kell mondani a porcukros mennyországról.