A lelki teher nem krumplis zsák!

Miközben emberek ezrei halnak éhen a földön, addig én a saját, ehhez képest minimális gondjaimon rágódom? Borzalmas vagyok, nem is értem magam. Ismerősek ezek a mondatok, gondolatok? Nap mint nap belefutunk hasonlókba – úgy hiszem, tévesen.

Hogy miért gondolom hibásnak ezt a felfogást? Egyszerű. A problémák nem krumplik. A burgonya kiválóan mérlegelhető: egy kiló pityóka az mindenhol annyi, egy dekával sem több vagy kevesebb. De a nehézségek súlyát nem lehet ilyen könnyedén megállapítani.

Mindenki más, s éppen ezért a csapásokhoz való hozzáállásban is óriási különbségeket tapasztalhatunk. Van, aki szinte belehal egy-egy lelki tornádóba, míg más a fizikai megpróbáltatások sorát nevetve viseli. Akkor most hogy is van ez?

Felesleges méregetni a lelki mázsákat. Mindenkinek az a probléma a legnehezebb, amivel éppen aktuálisan szembe kell néznie. Én a fizikai fájdalmat határozottan jól viselem, de az emberi kapcsolatok tengerének hullámzása olykor fulladásveszélyt hoz. Eközben X, Z és Y csónakja vidáman lebeg a hullámokon, meglovagolva és kihasználva azokat. Akkor én most gyenge vagyok?

Nem, persze hogy nem. Egyszerűen arról van szó, hogy önmagunk démonjaival szembenézni igazi küzdelem, míg mások csatározásait kívülről akár könnyűnek is ítélhetjük. Pedig valójában mindenki vív. Egyetlen harcot sem érdemes lebecsülni. Különösen a magunk csatáit nem nézhetjük le, mert minden egyes győzelem formál minket.