Közkincs Kerekasztal volt Nagy Gáspár szülőházának udvarán, a kultuszát az Őslóitatóban is éltetik

A bérbaltavári faluvégi büfét, ahol alkalmasint az élet megtartó erői sűrűsödnek – miért ne mehetne be Nagy Gáspár a kocsmába? – nagyjából másfél évtizede becézik Őslóitatónak, Szakály Ferenc tanár úr ötlete alapján, akinek a fejéből az itt talált régészeti leletek nyomán pattant ki a szikra. Pár évig egy eléje kikötött kis műanyag hintaló jelezte, hogy a valóságnak itt új játéktere nyílik, aztán a lovacskát ellopták.

Az igazi bérbaltavári őslény-emlékek azonban megvannak. A hét-nyolc millió éves állatok maradványai nagyobb részben elkerültek innen, de az itt maradt darabokból az iskola melletti kis múzeumban kiállítást rendeztek be. A 19. századtól voltak a településen régészeti ásatások; a leletek olyan szenzációsak voltak, hogy sokat elvitt belőle a londoni British Museum, a bécsi és a budapesti Természettudományi Múzeum, van belőle a szombathelyi Savaria Múzeumban, és hagytak párat Bérbaltaváron is. A csontváz-rekonstrukciók szerint élt ezen a tájon háromujjú ősló, antilop, zsiráf, barlangi medve, kapafogú őselefánt. A leghíresebb lelet a kardfogú tigris, amelynek szobrot is állítottak a múzeum előtt. A kiállításban áll a nyolcmillió évvel ezelőtti, erős, izmos, lószerű, növényzet után ágaskodó ősemlős eredeti méretében. Bérbaltaváron már évekkel ezelőtt álmodtak egy helyi Jurassic Park létrehozásáról, ma is terv, hogy a híres ősi csontok apropóján turisztikai attrakciót rendezzenek a faluban.

Téma volt ez a legutóbbi Közkincs Kerekasztal-beszélgetésen is, amit Nagy Gáspár Rákóczi utca 33. szám alatti szülőházának udvarán rendeztek a Vasvári Kulturális Központ szervezésében. Gergye Rezső igazgató több dolgot is kitalált, hogy a vírushelyzet miatti elmaradások után a Kossuth-díjas költő kultuszát újra megélénkítse. A Közkincs Kerekasztal résztvevőivel kórusban Nagy Gáspár-szöveget szavaltatott – „Barátaim! Itt az ideje, hogy összeszámláljuk a hűségeseket, a még nyitott lélekkel és emberi arccal tüntetőket” –, hozzáfűzve, hogy meglepve hallotta ezt a mondatot Erdélyben, ahol már „közmondásként” terjesztik. A nevezetes „összeszámlálás” azonban a kocsmában kezdődött, Gergye Rezső mindenekelőtt az Őslóitatóba terelte a környék kultúrájáért dolgozó szakembereket a verslevelek „megízlelésére”, amelyeket a helyi közönség számára telepített, 250 forintos egységáron (mint egy gombóc fagyi), akár italok mellé fogyasztható módon.

Megszólítottuk egy nem a közművelődésben dolgozó hölgyet, aki a verslevelekből elsőként kapott egyet a munka utáni fröccs mellé, megnézte, és rögtön a keblébe dugta. Onnan is húzta elő, amikor megkérdeztük, hogy örül-e az ajándéknak. Azt felelte: igen, mert van igazság benne. És bizonyságul felolvasta a teljes verset, amely így kezdődik: „Bizodalmam a KERT tapasztalatában”. A hölgy a nevét nem adta, de szívesen mesélt magáról. Amint kiderült, őt ez azért ragadta meg, mert neki is van kertje, de pont azt már nem ér rá művelni, mert munka után mások kertjébe jár ültetni, kapálni, terményért cserébe. Elvált, négy gyereke van, egyik már kirepült, de a három másikról még gondoskodni kell. Naponta 50-60 kilométerre jár el dolgozni, utána megy a kertekbe, ahogy mondta, „szívességből segít, de nem kívánják ingyen”. Szokott kapni zöldségeket, ez nagyban segíti az otthoni főzést, mert minden drága a boltban…

A kertről szólva Nagy Gáspár azt mondja: „mi minden megtörténhet itt/hol már lélek lengése/és testnek borzongása valami csillagközi szélfúvással/hírnököl.”

Ez a kert ugyanaz a kert, és ugyanaz a csillagközi szél is, amely a kultúrában új helyzetet teremt. Az Őslóitatóból a költő szülőházának udvarára sereglő hegyháti szakemberek beszámoltak a karantén alatt végzett munkájukról, elmondták terveiket, amikkel könnyedén elbánhat egy újabb vírushullám. A kocsmában kapható verslevelek a Közkincs Kerekfasztal egyes résztvevőinél is hazataláltak. Azt a feladatot kapták hozzá, hogy lógassák majd fel őket az ágakra a Bérbaltavár és Nagytilaj közti fasorban – ahol most faragott emlékpadokat telepítenek, támlába vésett Nagy Gáspár-verssorokkal –, fényképezzék le magukat vele, és küldjék be a vasvári kulturális központba.

Két hölgy azonban nem oda, hanem a nagytilaji focipályához ment, és az ottani Nagy Gáspár-emlékkőnél helyezte el a versleveleket. Gergye Rezső úgy kommentálta: ez sem tévedés, a költő kultuszának éltetése szempontjából ez is jó megoldás. A nagytilaji ágon libegő Élezés című verslevél így végződik: „egy lépésre vagy nyúlszökkenésnyire vagyunk a tragikomikus Taigetosztól”.