jó a termés

2020.11.02. 17:30

A velemi ősz friss és igazi ízei – Hétvégenként nagy a turistaforgalom, de hétköznap is jönnek a kirándulók

Kinek hiányzik, kinek nem, elmaradt az idén a gesztenyeünnep, amikor két nap alatt akár tízezer ember is meg szokott fordulni a kis faluban. De a falubeliek nem lankadnak: fesztivál nélkül is folytatják a dédapáiktól örökölt hagyományt, jó a termés, az idén is el kell adni.

Merklin Tímea

Hétvégenként óriási a forgalom a faluban, kirándulók százai érkeznek, ki a lakóházak között, ki a villánál vagy a szállónál, ki közvetlenül a hegy alatt igyekszik parkolni, kocsik állnak mindenütt. Élmény végigsétálni a falun, ha nekilódul valaki a hegynek, ha nem, a Szent Vid látványnak is csodálatos. A szokásosan hokedlin, becsületkasszás módon és kisebb-nagyobb tételekben árusított gesztenye mellé itt-ott kijönnek a gazdák is, hogy friss sütéssel is meglepjék a vendégeket, akik hétköznap nem olyan nagy számban, de azért jönnek, elfogy estére az aznapra ház elé porciózott, eladásra szánt adag.

Az egyik ház előtt nemcsak kirakodás van, de sütés is. Farkas Balázs a termést gondosan átválogatta: a nagy szeműeket kilóra méri, az apró szeműt süti itt az utcán, azt mondja: a nagyapáik is így szokták. Valójában már a dédapjának is volt gesztenyése, az 1800-as évek végén Bécsbe jártak árulni a Mariahilfer Strasséra. Hosszú lovas szekérrel mentek három napig, míg odaértek. Ott aztán a kiskatlant kipakolták, és sütöttek rajta a drótos tótok által készített hagyományos edényben, amely nem más, mint egy alul rácsos, mély serpenyő. A termés másik részét eladták vendéglőknek. Farkas Balázs mindezt a nagyapjától hallotta, és mivel falvakat járó drótos tótok ma már nincsenek, a most használt speciális edényt maga gyártotta. Három helyen van gesztenyése, még győzik szedni a párjával, a sógornő segítségével. Az utcára kitett asztalon a kópicban, ruhák között lenyomva tartja a forró gesztenyét, így három órán át megtartja a meleget. Ha valaki sütve hazaviszi, még két-három napon át megőrzi az állagát, mikrohullámú sütőben lehet melegíteni.

– Ezek fiatal fák, kárpótláson kaptam, elég jó termők – meséli Farkas Balázs. – Három mázsát szoktunk eladni a gesztenyeünnepen, de nem bánom, hogy az idén nincs, nem szerettem a gagyi vásározókat, a lufikat, nem valók ide. A gesztenyét így is eladjuk, nagy a turistaforgalom. A felvásárlási ár száz-százhúsz forint lenne, de a válogatott nagy szemű kilóját kétezer forintért el tudom adni. Van őstermelői igazolványom. Szeptember 20-a után kezdtem sütni, az egész október így telt, és valószínűleg még novemberben, decemberben is sütni fogok. Bevételi szempontból hiányzik a falunak a fesztivál, de egyébként nem. Tavaly például egy szőrmeárus volt telepítve mellettem pár lépéssel, odébb is kellett költöznie, mert vitte az árujára a pernyét a szél…

Farkas Balázs napi programjába az is beletartozik, hogy délután kimegy gesztenyét szedni, nehogy a vad megegye, a vaddisznó, az őz, a szarvas, a muflon is szereti. Mielőtt elköszön, még megtudjuk, hogy a Stirling-villánál ő volt az első, aki gesztenyét sütött, Guszti bácsival együtt.

Farkas Balázs rácsos serpenyőben süti a friss gesztenyét a háza előtt szeptember közepe óta
Fotó: Merklin Tímea / Vas Népe

Balázs Gusztáv a lányával, Bíróné Balázs Andreával együtt árul, aki nem örül, hogy elmaradt a gesztenyeünnep, mint mondja, az önkormányzatnak is jól jött a bevétel, hiszen belépős rendezvény volt, ők meg el tudták adni a termést. Balázs Gusztáv elmeséli, hogy az ő dédapja is járt ki az 1920-as években Ausztriába gesztenyét árulni.

– A téeszesítéskor elvették a földeket, és tonnaszámra hordták el innét a gesztenyét feldolgozóknak. Ha a téesz nem lett volna, itt már mindenki milliomos lenne – mondja Balázs Gusztáv. – A rendszerváltáskor vissza lehetett vásárolni a földet, négy-öt helyen tudtam venni. A régi fák már nincsenek meg, de a fiatalok jól teremnek. A testvéreim is vettek, már meghaltak, a gyerekeik is ezzel foglalkoznak…

Guszti bácsiék asztalán gesztenyés kifli és gesztenyepüré is várja az ínyenceket. Nincs bennük hozzáadott anyag, csak ami úgymond jár bele: rum, cukor, vaníliás cukor. A velemi ősz friss és igazi ízei.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!