Díjátadó

2021.12.23. 07:00

A legcukibb gyermekmosolyok - fotók

Lapunk főszerkesztője, Lőrincz-Farkas Eszter adta át szerdán a Gyermekmosoly fotópályázat helyezettjeinek az ajándék utalványokat, amelyeket a szülők játékokra költenek.

Merklin Tímea

Unger Tamás

Fotó: © Unger Tamás

Vas megyében 448 gyerkőcöt neveztek a pályázatra. A 0–3 évesek között első lett Süle Lara, akinek édesanyja, Süléné Jakab Roxána elmondta, hogy kisfia, Marcell tavaly harmadik lett a Gyermekmosoly pályázaton, a kislánynak is akartak adni egy esélyt, ezért indították idén a négy hónapos Larát. Mindkét gyermeket sokat fényképezik otthon, szeretnék megörökíteni a szép pillanataikat. Pápocon laknak, a falubeliek is sokat segítettek, és a jánosháziak is, ahol az anyuka felnőtt. 

 

A 2–3. helyet egy öt hónapos kétpetéjű ikerpár tagjai szerezték meg. Az egyházasrádóci Csideiné Kígyós Enikőtől megtudtuk: Benett az apukájára, Bence az anyukájára hasonlít. Legalább napi száz kép készül a fiúcskákról, akiknek megérkezésére hat évet vártak. 

 

 

 

A 4–7 évesek között első lett Rozner Szonja, aki Olaszfáról érkezett az édesanyjával, Labancz Mónikával. A hatéves kislány imádja a rózsaszínt, szereti, ha fotózzák. Öt éve indulnak a pályázaton, háromszor volt első, egyszer második, egyszer a középmezőnyben végzett. Kőszegről jött az a kisfiú, aki a második helyet szerezte meg, a 3,5 éves Czech Dominik. Rokonok, városlakók menedzselték a minél több voks megszerzését. A harmadik helyet a hatéves pácsonyi Sárközi Hanna nyerte, aki nem tudott eljönni, neki eljuttatjuk az utalványt. 

 

A két korcsoport első helyezettjei országos fordulóban szállhatnak versenybe az alsópáhoki Bobó Fun Parkba szóló, 300 ezer forint értékű voucherért. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!