Tudománytörténet

2022.01.20. 17:30

Előkerültek a híres zöld kazetták - Több ritkaságot is rejt a Nagy Lajos Gimnázium biológia-szertára

Kálmán Milán, az ELTE SEK hallgatója szakdolgozatában mérte fel a szertárban található tárgyakat. Ennek során azonosította a Gothard fivérek által adományozott kígyókarú tengeri csillagot, melyről anno röntgenfelvétel is készült, és előkerült egy fosszíliagyűjtemény is, ami 1873- ban a bécsi világkiállítást is megjárta. Mi is bekukkantottunk a kincseket rejtő szertárba.

Gyöngyössy Péter

Valaha a biológiaórák fénypontjának számított, ha a tanár valamilyen kitömött állattal, csontvázzal, vagy egyéb kézzel fogható preparátummal jelent meg az órán. Ma, a digitalizáció és az internet korában háttérbe szorultak az iskolai szertárakban évtizedek alatt gondosan összegyűjtögetett tárgyak. A tudomány mai jeles képviselői viszont nagyon jól tudják, hogy valóságos kincseket rejthetnek az iskolai gyűjtemények, ezért érdemes ezekben alaposan körülnézni.

 

 Így van ezzel dr. Szinetár Csaba, az ELTE SEK főiskolai tanára is, aki óraadóként több gimnáziumban tanított. Ennek során körvonalazódott számára, hogy a több évszázados múlttal rendelkező Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázum szertári gyűjteményével, illetve annak a Nagy Lajos Gimnáziumba került részével különösen érdemes lenne foglalkozni. A szertári felmérést szakdolgozati témaként ajánlotta a hallgatóinak. 

 

Kálmán Milán angol nyelv és kultúra–biológiatanár osztatlan tanár szakos hallgató a múlt évben készítette el a szakdolgozatát. A Nagy Lajos Gimnázium biológia-szertárában található történeti anyag feldolgozása során több ritkaságot is talált. A legérdekesebb darabokat dr. Szinetár Csabával közösen nekünk is megmutatta a gimnázium szertárában.

 

Kálmán Milán előtt a Nagy Lajos Gimnázium szertárában lévő, 1870-es évekből származó kollekció. Kezében egy másik ritkaság: a Gothard fivérek által adományozott tengeri csillag

Forrás: Unger Tamás

 – A Nagy Lajos Gimnázium biológia-szertárában mintegy 70 tárgyat vizsgáltam meg. Ebből 57 kapott önálló sorszámot – meséli Kálmán Milán. Sikerült beazonosítani azt a foltos kígyókarú tengeri csillag preparátumot, melyre Szinetár tanár úr hívta fel a figyelmemet. Ő vette észre egy kiállításon, hogy a Gothard fivérek egyik röntgenfelvételén szerepel egy ilyen állat. A szertári preparátumon szereplő felirat szerint valóban a herényi Gothard testvérek jóvoltából került a Premontrei Gimnázium gyűjteményébe. Az egyik első röntgenfelvétel tehát erről a tengeri csillagról készült. – A felmérés legérdekesebb darabja az a fosszíliagyűjtemény, mely az 1870-es évekből származik – folytatja Kálmán Milán. 

 

– Amikor egy szekrényben megtaláltam a furcsa, zöld kazettákat tartalmazó lapos fadobozt, még nem sejtettem, hogy ez milyen érték. Kiderült, hogy a 24 darabos, hiánytalan kollekció annak a híres, csaknem 171 darabos nummulitesz-csiszolatgyűjteménynek a része, mely 1873- ban a bécsi világkiállításon, a bányászati szekcióban aranyérmet nyert. A gyűjtemény egy része került Szombathelyre az egyházi gimnáziumba. Az intézményi átszervezések során a 90-es években jutott a Nagy Lajos Gimnáziumba. A gyűjteményt Madarász Zsigmond Ede és Hantken Miksa készítette. 

 

– Szent László pénzeként ismerősen csenghet ezeknek a fosszíliáknak a neve – veszi át a szót dr. Szinetár Csaba. – A Zöld kazetták néven ismert kollekció világhírű. A Kárpát-medencében található mészvázú egysejtűek, az úgynevezett lyukacsoshélyúak reprezentatív, bemutató gyűjteménye. Ezeknek a kövületeknek gyakorlati jelentősége volt a szénbányászatban. A földtani rétegek kormeghatározásában használták őket. Hantken Miksa bányamérnök, nemzetközi hírű tudós volt, a Pázmány Péter Tudományegyetem Paleontológiai Tanszékének első vezetője, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Ő dolgozta ki a rétegtani vizsgálatok módszertanát. 

 

– A zöld kazetták mindegyike egy-egy fosszília csiszolt maradványát tartalmazza kanadabalzsamba ágyazva – veszi át a szót a Milán. – A balzsam mára megsárgult és összetöredezett, a fosszíliák nehezen láthatók. Az egyik preparátumot restauráltuk. Óvatosan felbontottuk a kazettát. A balzsamot xilollal leoldottuk, a fosszíliákat alkohollal megtisztogattuk és új kanadabalzsamba helyeztük vissza. Most mikroszkóp alatt is tanulmányozható. Egyelőre nem tudjuk, hogy a közel 200 zöld kazettából mennyi vészelte át a történelem viharait, és jelenleg hol találhatók. Érdekes lenne kideríteni, hogy ez a 24 darabos, bemutató jellegű, hiánytalan kollekció hogyan került Szombathelyre. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában