Izgalmas szellemi kalandra vállalkozott, szubjektív lexikont írt dr. Gálig Zoltán

Eladta a szombathelyi lakását, Marcaliban vásárolt egy másikat, hogy közelebb legyen a Balatonnál élő családtagjaihoz, akik a déli parton laknak. 

– Így alakult az élet. Nekem itt adódott karrierlehetőség, a feleségem Bogláron kapott jó állást. A fiam Földváron él a családjával. Három unokám van: Adél nyolc-, Botond hat-, Anna hároméves. Nagy öröm van bennük, elevenek és okosak. Szoktam velük játszani, szeretik, például amikor varázsolok: Legyél Télapó!, Legyél táncosnő!, Legyél harcos! – egy kristálykőnek mondom, ők meg csinálják, és velem is csináltatják. Egy alkalommal hóembernek kellett volna lennem, de nem jutott eszembe semmi. Adél javasolta, hogy dugjak egy répát az orromba – mesélte derűs arccal. 

A művészettörténész 1983 nyarán került a múzeumhoz – oda tartozott a képtár –, majd miután rövid ideig helyettesítette Fabényi Júliát, 2000-ben kinevezték igazgatónak, és bő tíz évig betöltötte ezt a pozíciót, végül főmuzeológusként ment nyugdíjba, 64 éves korában, 2019. március 25-étől. 

– Februárban még megcsináltuk a jubileumi kiállítást a képtár 35. évfordulójára, aztán márciusban megbetegedtem. Nem biztos, hogy Covid volt, de nagyon leromlottam, középfülgyulladás, hallásproblémák alakultak ki, és szétestek körülöttem a dolgok, a kapcsolatok. Akkor jöttem be először, amikor megnyílt az új állandó kiállítás, aminek még én írtam a forgatókönyvét. A járványidőszakot hol Szombathelyen, hol a Balatonnál töltöttem, a fülfájásom csak fél éve múlt el. Nagyon makacs betegség volt, és veszélyes, mert olvastam, hogy átterjedhet az agyra – tette hozzá Gálig Zoltán, aki mára meggyógyult, de a járványidőszak nem múlt el nyomtalanul: feltűnő, hogy két éve nem volt fodrásznál. 

– Megerősítettek engem, hogy ez a frizura rendben van. Egyszer eligazítást kértem az utcán két hölgytől, és nem az irányt mondták, hanem hogy „de jó a haja”. A feleségem is azt mondta, hogy hagyjam így, és hordjak hajpántot… 

A művészettörténész könyve a képtár történetéről azért lett szubjektív lexikon, mivel nem állt össze egy nagy struktúra. Ezért szócikkekben fogalmazta meg mondandóit. 

– Van, amire egyáltalán nem emlékszem, másra meg tűpontosan. Nem akartam visszaemlékezést írni, inkább úgy szerettem volna átadni az ismereteimet, hogy belevigyem az élményszerűséget, ugyanakkor tárgyszerű legyek, és információban gazdag. A kötet izgalmas olvasmány, fordulatos szellemi kaland lett, benne szócikk a vasi sajtó is, a Vas Népe munkatársainak méltatásával. A sajtó nélkül „nem létezők” volnának a tárlatok, én mindig partnernek tekintettem. Egyrészt kíváncsi az ember, mit gondolnak a munkájáról mások, másrészt feltöltődik azáltal, hogy az újságírók olyan szempontokat is leírnak, amikre esetleg én nem is gondoltam. Ezek az érdekes meglátások újabb löketet adtak nekem. Nem mellesleg eljuttatták az olvasókhoz a kiállításaink hírét, élményét. Akik rendelkeznek a szépírás tudományával, át tudják ültetni a mi szakmánkat a fogalmak körébe – fejtette ki Gálig Zoltán. 

A Covid által megrengetett kulturális életről beszélgetve azt mondta, hogy észrevette, mennyire ki vannak éhezve az emberek, mennyire örülnek, ha történik valami, és az eseményen ott lehetnek, és részesei lehetnek egy közös élménynek, maszkban vagy anélkül. 

– Azt remélem, hogy a járvány éveiben felhalmozódott közlésvágyak és kíváncsiságok egy pozitív kulturális hullámot fognak generálni a járvány után. A kötetben a szócikkek nemcsak a képtár életére mutatnak – kiderül például az is, hogy van Dürer-mű a gyűjteményben –, hanem a falakon túlra is. Ilyen például a rumi Művész-ÁFÉSZ szócikk, amely lényegében a Cicelle Aranyháromszög alkotóiról – Polgár Csaba, Szilárdi Béla, Fábián László – beszél, akik érdeklődtek a képtár tevékenysége iránt; kölcsönös haszon volt a kapcsolat kiépítése, de szimpátia, sőt barátság alapon. Különleges, hogy bekerült a kötetbe az „Ezotéria” szócikk alatt a képtár horoszkópja – amit Székely Gábor asztrológus készített, aki az intézmény portása, teremőre és recepciósa volt –, ebből megtudjuk, hogy a képtár zodiákus jegye és aszcendense az Oroszlán. 

Ha felcsapjuk a könyvet például a G betűnél, így következnek a témák: Gobelin–Gonda–Grafológia, ebből a sorból a harmadik legalábbis meghökkentő. 

– Gellér Brunó István szobrász, festő, grafikus, akinek az írását elemeztük, jó barátom volt. Nagyon csodáltam, akárcsak a feleségem, Pintér Zsuzsa, aki grafológus végzettségű, és mivel feltűnt neki, hogy Brunó csupa nagy betűkkel ír, elkészítette a személyiségrajzát. Ezt is, meg azt is, amit én írtam róla, elküldtük az özvegyének, és engedélyt kértünk a megjelentetésére (mint minden esetben, ahol szükségét éreztem), ő pedig nagy örömmel és egyetértéssel fogadta, hogy közölni akarjuk – kommentálta Gálig Zoltán. Az írás Brúnó esetében a műalkotás része; kiemelhető az írásképből a „szív intelligenciája”, amely grafoszimbolikusan is megjelenik: az „sz” betű szívet formáz, vagyis a két betűből egy lesz. Van a lexikonban sok további meglepetés is, így például a kifutóban lévő lusztház szó is. 

Kőszegi gyerek vagyok, ahol sok német ajkú élt, és a szomszéd bácsi állandóan a lusztházról beszélt, aminek az elnevezése mást sugall, mint ami a valóságban volt. A nevéből ítélve „kerti vidám kastélyocskának” kellene lennie – a szó a franciáktól ered, náluk ilyen a versailles-i kastély parkjában található épület, a Kis-Trianon –, de nálunk a barnára pácolt, deszkákból épített szerszámoskamrát jelentette „a hegyben”. 

Megkérdeztük Gálig Zoltántól, mit visz magával Vas megyéből, a szombathelyi évekből, azonnal rávágta: a csapatmunka élményét, és annak kívánságát, hogy az örömét megoszthassa másokkal, hogy közönségként is tudjon örülni a maga és mások produkciójának.