2022.01.14. 17:45
Kompenzációról és a szombathelyi önkormányzat kiadásairól
A város kiadásai nőttek, miközben csökkentek a bevételei – hívta fel még csütörtöki zanati fórumán a figyelmet Hende Csaba. Horváth Attila alpolgármester pénteken közleményben reagált.
Forrás: VN-archívum
Fotó: © Cseh Gábor
Hosszú ideje félrevezeti a baloldali városvezetés és a baloldali média a szombathelyieket, amikor folyamatosan a kormány általi elvonásokról beszél – hangsúlyozta Hende Csaba, az Országgyűlés alelnöke.
– Szombathelyen az iparűzésiadó-bevétel a tervezettet mintegy 2 milliárd (!) forinttal haladta meg. Azt kell mondanunk, hogy a szombathelyi nagyobb cégek befizetései jórészt pótolták a kis- és középvállalkozások adókedvezményéből származó adókiesést. Utóbbi azonban semmiképpen sem elvonás, hanem adócsökkentés volt. Aki ez ellen ágál, az valójában adóemelést akar – mutatott rá a képviselő.
Majd így folytatta: – A szombathelyieket hosszú ideje félrevezeti a baloldali városvezetés és a baloldali média, amikor folyamatosan a kormány általi elvonásokról beszél. A kormány korrektül és a lehetőségek szerint kompenzálta Szombathelyt, amelyből számos beruházás megvalósulhat a következő hónapokban – fogalmazott.
Mint arról pénteki számunkban írtunk, Hende Csaba csütörtöki zanati fórumán azt is mondta: – Az önkormányzat vezetésének és a polgármesternek személyes felelőssége, hogy a város működőképességét biztosítsa. Ha csökkennek a bevételek, csökkenteni kell a kiadást.
Ennek kapcsán adott ki közleményt pénteken Horváth Attila, Szombathely költségvetésért is felelős alpolgármestere. Abban azt írta: „Hende Csaba pontosan tudja, hogy további csökkentés kizárólag a dolgozók elbocsátásával lehetséges. A jelenlegi városvezetés továbbra is mindent megtesz annak érdekében, hogy ezt a nagyon nehéz pénzügyi helyzetet ne elbocsátásokkal, hanem fegyelmezett költségvetéssel, fegyelmezett gazdálkodással oldja meg.”
– Visszautasítom a munkahelyek megszüntetésére vonatkozó vádat. Kormányunk 2010 óta egymillió új munkahelyet hozott létre ebben az országban. Tizenkét százalékról négy százalékra csökkentettük országosan a munkanélküliséget. Szombathelyen pedig hosszú ideje pedig nem munkanélküliség, hanem jelentős munkaerőhiány tapasztalható – reagált az alpolgármester közleményére Hende Csaba.
Majd rámutatott: nem csökkentette kiadásait az önkormányzat, hiszen 2020-ban azok 550 millió forinttal nőttek. Miközben az önkormányzat bevételei csökkentek, kiadásai növekedtek. Ez okszerűtlen, célszerűtlen, rossz gazdálkodásra utal. Ezen változtatni kell, ennek számos módja van, de ezt a költségvetésért és a város működtetéséért felelős polgármesternek és az őt támogató többségnek kell meghatároznia. Nem adnék e tekintetben javaslatokat – szögezte le a kormánypárti politikus.
Majd hozzátette: – Örülök, hogy Szombathelynek sikerült kiharcolnom 1 milliárd 205 millió forint kompenzációt, mert miután a kormány a szombathelyi munkahelyek megőrzése céljából a helyi kis- és középvállalkozásoknál hagyta az iparűzési adó felét, az önkormányzatnál jelentkező bevételcsökkenést ilyen módon tudta kompenzálni. Ebből 300 millió forintot a hosszú ideje megvalósításra váró zanati kerékpárút megépítésére utaltak át, a labda most a városvezetés térfelén pattog, már csak építeni kell – zárta nyilatkozatát Hende Csaba.