Tart a nyomozás

2022.01.07. 16:30

Rácsok mögött teltek az ünnepek - Gersekarát, Nárai: nincs még vádemelés

Tart még a nyomozás a gersekaráti és a nárai emberölés ügyében is, a gyanúsítottak előzetes letartóztatását január 16-áig, illetve április 8-áig meghosszabbították.

Budai Dávid

Helyszíni szemle Náraiban Fotó: VN-archív/CSG

Fotó: Cseh Gábor

Tavaly júliusban két nagy port kavart emberölési ügyről is beszámoltunk. A gersekaráti ügyben a 25 évvel ezelőtt meggyilkolt 84 éves Joli néni feltételezett gyilkosát fogták el, míg pár nappal később Náraiban nem az áldozat, hanem a tettes volt egy idős asszony, ő a férjével végzett brutálisan a vád szerint. Fél év telt el a két feltételezett elkövető letartóztatása óta, ezért érdeklődtünk a Vas Megyei Főügyészségen, vannak-e fejlemények. Vassné dr. Szele Adrienn sajtószóvivő úgy tájékoztatott: vádemelés egyelőre egyik ügyben sem történt.

 

A 25 évvel ezelőtti büntetőügyben a nyomozás nyereségvágyból elkövetett ember­ölés bűntette miatt jelenleg is folyamatban van a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda életvédelmi osztályán. A bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfi letartóztatását a Vas Megyei Főügyészség indítványára a Szombathelyi Járásbíróság 2022. április 8-áig meghosszabbította. Ami pedig a nárai ügyet illeti, ott a nyomozás különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett ember­ölés bűntette miatt van folyamatban a Vas Megyei Rend­őr-főkapitányság bűnügyi osztályán. A bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható nő letartóztatását a Vas Megyei Főügyészség indítványára a Szombathelyi Járásbíróság legutóbb 2022. január 16. napjáig hosszabbította meg. Jelenleg ennyi, amit lehet tudni, azonban hogy a nyomozás hogyan áll, kerültek-e elő újabb bizonyítékok, illetve, hogy a korábban mindent tagadó vádlottak tettek-e beismerő vallomást – nem tudhatjuk. 

 

Annak idején mindkét ügyről többször, részletesen beszámoltunk, a fentiek ismeretében most mégis lássuk kronológiában a történteket. 1996 decemberében Gersekaráton megöltek egy 84 éves asszonyt. Az elkövető az idős sértettet saját házában bántalmazta, majd megfojtotta, a holttestet a ház udvarán található mellékhelyiségben elrejtette, majd az áldozat pénzével és aranyékszereivel távozott a helyszínről. A rendőrség nagy erőkkel, forró nyomon eredt a tettes nyomába, de erőfeszítéseiket közel negyed évszázadon át nem koronázta siker. Tavaly aztán megtörtént a fordulat, a nyomozók leporolták Joli néni aktáját, több helybélitől DNS-mintát vettek, hogy aztán tavaly július 6-án lecsapjanak a feltételezett elkövetőre, aki mint kiderült, korábban maga is rendőr volt. 

 

Nyolc nappal később, július 14-én Náraiban akadt munkájuk a nyomozóknak, ott egy idős házaspár veszekedése torkollott tragédiába, az idős asszony évek óta tolószékbe kényszerült férjét verte agyon. A helyiek elmondásából kiderült, az idős házaspár hosszú évek óta élt toxikus kapcsolatban, volt, aki szerint a tragédia borítékolható volt. 

 

Egyelőre mindkét ügyben tart még a nyomozás, a gyanúsítottaknak várniuk kell, míg végre elkezdődhet a tárgyalás, ahol majd döntenek sorsukról. A nyomozást irányító ügyészség álláspontja szerint mindkét bűncselekmény akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!