Fazekaskodik, nemezel és vesszőt fon: Steierlein Mária Felsőmarácon találta meg a harmóniát - fotók

Felsőmarácon csendes az élet. A természet jó rendező, úgy alakítja a játékot, hogy elhiggyük: a falu a béke szigete. A megfagyott ereszen megcsillan a nap, a madáretetőnél széncinegék tolonganak, egy macska meg mozdulatlanul szunyókál a kerti fotelben. Vastag párnán, mert a macska itt is nagy úr. Meg se rezzen, fel se néz, amikor megérkezünk. Az élet olyan, hogy csak az isten háta mögött, egy kis faluban hagy elmélyülni. Ez nem a rohanás terepe, nincs egy autó, sőt nagyon ember se. Itt a megfontoltság és a befelé fordulás mindennél többet ér. Vendéglátónk, Steierlein Mária kellemes jelenség. A kenyeret már megdagasztotta, a tea éppen most készült el saját szárított gyümölcskeverékből. Török kávé is van, jó erős, ez ellensúlyozza a békét és Mária nyugodtságát. 

– Agárdról költöztünk az Őrségbe több mint öt évvel ezelőtt. Azt terveztem, hogy idősebb koromban falun fogok lakni, ez összejött. Tizenöt évig keresgéltünk, végül itt, Felsőmarácon találtuk meg álmaink telkét – kezd bele Mária, akinek bejött az itteni életforma, hiszen majdhogynem önellátásra rendezkedett be. Sok mindent megtermel, amire szükség van a konyhában. Tyúkjai, nyulai is vannak, a szaporulat sokszor jelenti a napi betevőt. Méhei a kert végét uralják, így méz is van. Boltba ritkán jár, kéthetente ha egyszer vállalkozik erre. Mária korábban fodrászként dolgozott. A visszavonulása után költözött Felsőmarácra, kiteljesedni.

 – A gyerekek elég nagyok, a sorsuk már a saját kezükben van. Eljött az én időm, most már ki tudom élni azt, ami ez idáig belém szorult – mondja. Mária a kézműves alkotómunkával nem az Őrségben ismerkedett meg, hanem még Székesfehérváron. Ott éppen egy kiváló ispánki mestertől, Tollár Csabától sajátította el az alapokat. Felváltva tanult korongozni és kosarat fonni, mindegyik szerelem volt első látásra, első kipróbálásra. Aztán jött a nemez is, ez a furcsa anyag, amelynek variálhatósága ezerféle. De érdemes vesződni vele, mert csodák készülhetnek belőle. 

– Zalaegerszegen, a Gébárti Kézművesek Házában elvégeztem egy népijátszóház-vezető tanfolyamot. Szeretek Gébártra járni, mert igazi szellemi és alkotóműhely van ott. Négy éve tartok szakköröket vasi és zalai falvakban, de szívesen látok bárkit itthon is, aki tanulni akar. Az érdeklődők köre nagyon vegyes, de összességében talán inkább fiatalok vannak, harminc év felett. Van, aki ügyesebb és egyből rááll keze, más küszködik, és csak később jön bele. Én mindenkinek azt mondom, hogy az első nehézség után ne adja fel, ezek szakmák, nem lehet őket egyik napról a másikra, pikk-pakk megtanulni. Nekem az a módszerem, hogy a vesszőfonásszakkörön például több apró kosarat készíttetek a tanítványaimmal, hogy hamarabb ismétlődjenek és rögzüljenek a munkafolyamatok. 

A kosárfonást ugyanis nem lehet megtanulni egy-egy munkadarabbal, mert mire a következőt elkezdjük, már nem tudjuk, hogyan kell csinálni, mert annyifelé kell figyelni a tevékenység során. Mária nyári táborokban korongozni is tanít gyerekeket, bár azt mondja, az ő élete is folyamatos tanulás ezen a területen. 

Van egy remek fazekasmester Zala megyében, úgy hívják, Csuti Tibor. Mária hozzá jár szombatonként, mert úgy érzi, bőven van hova fejlődnie. Műhelye kicsi, de felszerelt. Eddigi munkái a műhelyével szomszédos, úgynevezett aktív zónában vannak „kiállítva”. Látszik rajtuk a fejlődés, az egyre nagyobb magabiztosság. Az aktív zóna egyben a közösségi tér is, nagy baráti beszélgetések helyszíne. A nemezelés utolsóként jött a képbe. Mária most éppen utcai cipő elkészítésén ötletel. Házicipői már vannak nemezből, sőt Szent családja is, ennek nehéz volt karaktert adni, azt mondja. Mert a nemezzel nem egyszerű bánni, főleg, ha konkrét figurákat akar belőle varázsolni az ember. 

Egy hernyóselyem sál is előkerül, szép színes, levéllenyomatokkal díszített, az Mária gyűjteményének egyik becses darabja. Csakúgy, mint az a csodás csillár, amelyik gyapjúból és egy régi horgolt terítőből készült és kikeményítés után lett az egyik szoba dísze. Mi az, amit megtalált az Őrségben? – kérdezem. Hát a természetet – sóhajt Mária. A nyugalom fontos nekem, meg az, hogy a természetben élhessek. Sokszor vízitúráztunk a Rábán, olyankor sátorban aludtunk, azt nagyon szerettem. Meg különben is, kevés embernek van saját erdeje és saját patakja a saját kertjében. Ezzel nem vitatkozhatunk Felsőmarácon, mert az élet itt lassú játék.