Állatvilág

2016.09.22. 09:22

Haltelepítés miatt horgászati tilalom van érvényben szombatig!

Csaknem nyolc tonna ponty érkezett Somogyból a vasi horgászvizekbe. Idén már 32 tonnát telepítettek, de ezzel még nincs vége, hamarosan jönnek a fehérhalak és a dévérkeszegek is.

Budai Dávid

A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetség honlapján közölte a hírt, miszerint szerdán a kezelésében lévő horgászvizekbe egészen pontosan 7 ezer 850 kilogramm fogható méretű (1,5-2,5 kilogramm) pontyot telepített.

Fotó: Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége

Ezzel pedig általános horgászati tilalom lépett életbe az érintett állóvizeken, szombaton reggel hat óráig. A tő- és tükörpontyok egyébként Somogycsicsóról érkeztek a vasi vizekbe.

Az előző évektől eltérően a tavaszi és a nyár eleji halasítások mellett a nyáron is folyamatosan végeztek pontytelepítéseket a horgászok által kedvelt horgászvizekbe, így összesen – a mostani telepítésen kívül – 32 tonna hal várja/várta, hogy kifogják.

És ha ez nem lenne elég, jó tudni, hogy ezzel még koránt sincs vége a telepítéseknek. Idén még a ponty mellett dévérkeszegek és fehérhalak is kerülnek a horgászvizekbe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!