A fegyverforgatás nem lehet öncélú

 - A Chico magyar filmszemlés sikere után számos média megszólaltatta önt is. Legutóbb az egyik televíziós csatornán azt nyilatkozta, hogy ezt a filmet meg kellett csinálni. Miért?

- Írtam néhány könyvet már az életemben, ezek közül is kiemelkedik a Mocskos háború című prózai írásmű, valamint a Hűség című verseskötet. Ezek annak a belső kényszernek az eredményei, amelyet a délszláv háború után éreztem, s érzek mind a mai napig: az én felelősségem is, hogy ne felejtődjenek el a horvátországi szenvedések, a halott bajtársaim. Ha kell, még százszor leírom és megírom a történetet, a történetüket, a történetünket. A film is többé-kevésbé így született. Fekete Ibolya - a forgatókönyvíró és rendező - például elfogadta azt a javaslatomat, hogy a filmben feltűnő figurák közül azok, akik a háborúban a valóságban meghaltak, a celluloidszalagon a saját, valódi nevükön szerepeljenek. Így egy kicsit megmaradnak, tovább élnek, s ez nekem nagyon fontos!

- A rendező nem győzi hangoztatni, hogy a film fikció. Mégis, mennyi a valóságalapja?

- Szerintem mellékes, hogy mennyi az a mennyi. Engem itt Magyarországon ismernek valamelyest, és még esetleg Horvátországban is tudják, hogy ki az az Eduardo, de abban a pillanatban, amikor a film mondjuk Berlinben, Pozsonyban vagy Santiago de Chilében pereg a vásznon, ennek semmi jelentősége nincsen. A film vagy önmagáért beszél, vagy nincs értelme. Karlovy Varyban is a Chico című játékfilmet díjazták, és nem Eduardo életét.

- Kinek az ötlete volt játékfilmre vinni a történetet, amikor önnel, önről számos dokumentumfilm készült?

- Igen, a Chico játékfilm, és nyilvánvaló, hogy nem az én ötletem volt. Szerepeltem már Fekete Ibolya első filmjében, a Bolsevita-ban, amelyben a csecsen maffiafőnököt alakítottam. Sokat beszélgettünk, s ennek következményeként megfogalmazódott: az életem néhány elemét fölhasználva játékfilmet lehet és kell is csinálni.

- Az események zöme azért önnel valóban megtörtént. Újra fel kellett idézni és átélni a tragédiákat.

- Az biztos, hogy nem volt egy vidám forgatás: az első két napon például újra láttam meghalni a legkedvesebb barátaimat, a bajtársaimat. Ezt volt a legnehezebb elviselni.

- Evidens volt, hogy ön lesz a címszereplő?

- Nem. És bármilyen hülyén és hihetetlenül hangzik, az utolsó pillanatig ellenálltam. Azért vállaltam el, mert Ibolya meggyőzött: ha egy éven keresztül nem találtak megfelelő színészt erre a szerepre, akkor a forgatás előtt egy hónappal is lehetetlen lesz. Amikor már a film léte forgott kockán, vettem egy nagy levegőt, s azt mondtam, igen. De hozzáteszem, mind a mai napig nem vagyok arról meggyőződve, hogy jól döntöttem. Még a sikerek ellenére is van bennem bizonytalanság.

- A film címét adó becenevet honnan kapta?

- Így hívták - Jugoszláviaszerte - az egyik legnépszerűbb képregényfigurát. Mexikói, kicsi, mokány, mindig alszik, nagy bajuszú. Majdnem olyan, mint én...

- Az alkotás koprodukcióban készült. Hány országban forgatták a jeleneteket?

- Természetesen itthon, Magyarországon, aztán persze elutaztunk Horvátországba meg Albániába, jártunk Jeruzsálemben, és Chilében is sok jelenetet vettünk fel. Több mint egy évig tartottak a munálatok, mert folyton várni kellett a pénzre, meg arra is, hogy lefogyjak, aztán meghízzak, vagy hogy megnőjön a hajam, a különböző snittek igényei szerint.

- Az ön olvasatában mi a film mondanivalója?

- Szerintem az útkeresésről szól, de talán mindenkinek mást mond. Nem kínál megoldásokat, kérdéseket tesz föl. Olyan, mint egy tükör: bele kell nézni.

- Milyen témákat boncolgat?

- Emberi és történelmi igazságokat és igazságtalanságokat, ideológiák értelmetlenségét, az agressziót, a szabadságvágyat.

- Önnek mi jelenti a szabadságot?
- Erre csak egyedi válasz adható. Tehát nem szabad kimondani, mert az én szabadságom esetleg másoknak a nyomorát jelentheti. Nincs szabadság. Nem lehet. Harmónia lehet. Törekszem is rá, hogy elérjem.

- Segítenek a különböző ideológiák, hogy eligazdojunk a világban?

- Nem. Nem és nem. Pont fordítva. Nietzsche azt írta: Isten meghalt. Én azt mondom: meghaltak az ideológiák. Isten van. Általa lehet és kell, nem eligazodni, de lenni, létezni a világban.

- Pozitív és negatív kritikák egyaránt napvilágot láttak a filmről és a főszereplőről. Hogyan értékeli ezeket?

- Passz. A barátaim nem szeretnek jobban vagy kevésbé, mert megcsináltam a Chicót, csak szeretnek. Nekem csak ők és csak ez számít.

- A film után hogy érzi: mennyi a hasonlóság a főhős és a saját jelleme között?

- Nem azonosulok Chico-Ricardóval. Nálam most nincsenek nyitott, függő kérdések. Én vele szemben nem érzem magam vesztesnek. Én boldog vagyok.

- Volt forradalmár, újságíró, haditudósító, költő, s színészként is bemutatkozott már. Mivel folytatódik a sor ezután? 

- Keres egy újabb igaz ügyet, amiért fegyvert foghat, marad a papír és a toll mellett, vagy igent mond egy esetleges filmszerepre?

- A fegyverforgatás nem lehet öncélú. Nálam nem az. Újabb filmszerepről szó sem lehet. Túlságosan tisztelem a színészi hivatást ahhoz, hogy még egyszer belekontárkodjam. Írom a következő könyvemet.

- Ricardo, a film főhőse amolyan nemzet nélküli figura. Eduardo Rózsa-Floresnek hol van az otthon?

- A Kárpát-medencében: Szentlászlón és Magyarországon, Pesten, az Oktogon mellett. Én magyar vagyok.

- Egyedül él, 42 éves, nem gondolt a családalapításra?

- Nem élek egyedül. Van egy kutyám, Tito. Imádom! Ha rendbe teszem a dolgaimat - már majdnem ott tartok -, akkor fogok családot alapítani. Ez ugyanis felelősséggel jár.

- Hol telepedne le a legszívesebben, és mivel foglalkozna?

- Ha nem a magyar fővárosban élnék, és nem Szentlászlón és nem a nyugati határvidéken, mondjuk Szentpéterfán, akkor Dél-Chilét választanám, és a világnak abban a sarkában birkatenyésztéssel foglalkoznék.
 
Forradalmár, költő, újságíró
 
Eduardo Rózsa-Flores Bolíviában született, apja zsidó származású magyar emigráns egyetemi tanár, festőművész, meggyőződéses kommunista, anyja bolíviai spanyol tanár. Gyermekkorában jezsuita nevelést kapott. Magyarországra 1975-ben települt a család. Budapesten érettségizett, majd katonai tanulmányok után az ELTE-n diplomázott. Több nyelvet beszél kitűnően. Verseket publikált, a dél-szláv háborúba spanyol haditudósítóként érkezett, később a horvátok oldalán harcolt. Jelenleg a Kapu című folyóirat rovatvezetője.