Belföld

2012.04.17. 19:27

Az állambiztonsági múltról vitáztak

A Jobbik konkrét személyek megnevezésével az egyházak érintettségéről beszélt az állambiztonsági múlttal foglalkozó keddi országgyűlési vitanapon, a Fidesz és a KDNP, valamint a kormány képviselői viszont visszautasították a vádakat.

MTI

Fidesz: a felelősöket számon kell kérni, akkor is ha a sajátjainkról van szó!
   
L. Simon László, fideszes képviselő a Dézsy Zoltán rendezte "Az ügynökök a paradicsomba mennek" című film történetét felidézve azt mondta: a múltat nem lehet lezárni, hanem fel kell tárni, meg kell ismerni és tanulni kell belőle, a felelősöket pedig számon kell kérni, "még akkor is ha a sajátjaink között is vannak érintettek". Szerinte ennek érdekében meg kell teremteni a diktatúra iratainak korlátok nélküli kutathatóságát, és jelenleginél jobb jogszabályi kereteteket kell alkotni.
   

A Jobbik az egyházak érintettségéről           

Hegedűs Lorántné, a Jobbik képviselője arról beszélt, hogy a keresztény egyházakat hogyan gyűrte maga alá az állampárti gépezet és miként roppantotta meg a hivatalos egyház gerincét. Mint mondta, papokat, lelkészeket zaklattak, akiket tudtak, kézben tartottak, sokakat be is szerveztek. Szerinte ezért a rendszerváltáskor az egyházaknak meg kellett volna kapniuk az egyházi személyeket érintő állambiztonsági iratokat, hogy az érintettek szembenézhessenek bűneikkel és testvéreikkel.

A politikus felidézte, hogy a Református Egyházban a 1990-ben megválasztott vezető, Hegedűs Loránt püspök az Antall-kormány mindhárom belügyminiszterénél kezdeményezte az állambiztonsági iratok kiadatását, de minden alkalommal elutasították. Hegedűs Lorántné szerint a helyzet az első Orbán-kormány idején sem lett jobb, mert akkor minden adminisztratív eszközzel megpróbálták ellehetetleníteni az egyházvezetést, a kabinet gyümölcsöző kapcsolatot ápolt az állambiztonsági múltjukkal el nem számoló egyházi tisztségviselőkkel, ennek pedig egyik legfőbb "munkálója" Balog Zoltán államtitkár volt. 

"Mind a mai napig a felekezetek életét megmételyezik azok az elfekélyesedett bűnök, amelyek a múltban gyökereznek. Az egykori hálózatok mai is működnek, feladatot teljesítenek, és az egyik legfontosabb feladatuk az elmúlt 20 év morális adósságaival való elszámolás megakadályozása" - fogalmazott a politikus, aki szerint az ügynökök és utódaik aljas szándékkal továbbra is teljesítik a feladatukat.
   

Jobbik: a magyar egyházi felsővezetés kétharmada érintett volt

Novák Előd, a Jobbik képviselője kijelentette: a magyar egyházi felsővezetés kétharmada vállalta az állambiztonsági szolgálatot. A politikus név szerint említette Paskai László esztergomi bíboros-prímást, Bölcskei Gusztáv református püspököt, valamint Németh Zsolt külügyi államtitkár édesapját, Németh Géza református lelkészt, akivel kapcsolatban hozzátette: ha Németh Zsolt ezt tagadná, akkor szívesen nyilvánosságra hozzák az ezzel kapcsolatos bizonyítékokat.

Kontrát Károly, belügyi államtitkár megalapozatlannak és tisztességtelennek tartotta Novák Előd megjegyzését, és visszautasította ezt az eljárást.  Megjegyezte: Németh Zsolt már nincs a teremben ezért nem tud védekezni, és az elhunyt Németh Géza sem tudja megvédeni magát.  

Novák Előd erre reagálva azt mondta: Németh Zsoltnak bármikor van lehetősége tisztázni az ügyet.

Révész Máriusz, fideszes képviselő méltatlannak nevezte Novák Előd felszólalását. Szerinte Németh Géza nem volt a rendszer barátja, sokat tett az erdélyi magyarokért, és sok zaklatást kellett elszenvednie a hatóságoktól.

Varga István, a KDNP nevében szintén gyalázatosnak nevezte és visszautasította Novák Előd szavait.

Fidesz: Csepelen tudjuk "melyik elvtársból mi lett"

Németh Szilárd, fideszes képviselő, Csepel polgármestere egyebek között arról beszélt: Csepelen név szerint meg tudják mondani, "melyik elvtársból mi lett", tudják mely cégeket keresztül lopták szét Weiss Manfréd örökségét, és ezt nyilvánosságra is hozzák a Vörös Csepel című tényfeltáró dokumentum második részében. Hozzátette: a Nemzeti Emlékezet Bizottsága jövőbeni vizsgálataival és jelentéseivel remélhetőleg országosan is pontot tesz ezekre a rendszerváltás óta magunkkal cipelt kérdésekre, és megteremti a lehetőségét a múlttal való valódi szembenézésnek.
            

Fidesz: ki kell zárni a közéletből az ügynököket

Boldog István, fideszes képviselő szerint az elmúlt közel száz év kommunista-szocialista történelmét végignézve nyugodtan mondható, hogy "a kommunista nem vész el csak átalakul". Kun Béla pontosan úgy tett, mint Gyurcsány Ferenc, saját nemzetére rontott rá a hatalom megszerzéséért és megtartásáért - jegyezte meg.

Hangsúlyozta: le kell zárni végre a rendszerváltást, ki kell zárni a közéletből egyszer és mindenkorra a volt kommunista pártvezetőket, ügynököket, KISZ-vezetőket és cenzorokat, mindazokat, akik részt vettek a "magyar nemzet megnyomorításában".

Bárándy Gergely, az MSZP képviselője erre reagálva azt mondta: a kormányoldalnak nem a múlt feltárása a fontos, hanem az, hogy ma politikai hasznot tudjanak ebből húzni.

Ezek is érdekelhetik