Bulvár

2012.03.22. 10:18

Gordon Ramsay beperel egy kanadai éttermet

Beperelte egykori partnerét, a montreali Laurier BBQ étterem tulajdonosát Gordon Ramsay sztárséf elmaradt jogdíjak és feltételezett becsületsértő kommentárok miatt.

MTI/AP

Ramsay ügyvédei keresetet nyújtottak be Danny Lavy ellen, akit 2,25 millió kanadai dollár (több mint félmilliárd forint) megfizetésére akarnak kötelezni az elmaradt jogdíjak miatt. A keresetből 500 ezer dollár rágalmazás miatt nyújtandó kártérítés. A történteket sem az étterem szóvivője, sem maga Lavy nem kívánta kommentálni.

 

 

Februárban a tulajdonos felmondta szerződését Ramsayvel, és megváltoztatta az étterem nevét a korábbi Laurier Gordon Ramsayről The Laurier 1936-ra. A kereset szerint ezt a megállapodás szerint tíz évig nem tehette volna meg, hacsak a vendéglátóhely csődbe nem megy, vagy nem hoz legalább négymillió dolláros hasznot az első öt évben. Ramsay ügyvédei azzal érvelnek, hogy az étterem nem teljesítette a licencszerződés egyik pontját sem.

A bíróságnak beadott dokumentumokban Ramsay azt állítja, hogy Lavy megrágalmazta őt, amikor nyilvánossá tette szerződésük felbontását a Montreal Gazette című napilapban. Ebben a cikkben a tulajdonos azt nyilatkozta, hogy Ramsay "túlságosan is elfoglalt, hogy meglátogassa az éttermet", és hogy a sztárséf csapata semmi olyat nem tett az étteremben, amit annak saját gárdája ne tudott volna önerőből is megcsinálni. Hozzátette, hogy Ramsay nem értett egyet a tulajdonos elképzeléseivel, mindössze apró változtatásokat eszközölt az étlapon ahelyett, hogy valami igazán "nagyágyú" fogással állt volna elő, és nem tett erőfeszítéseket a hely promóciójának érdekében sem, például nem ment el népszerű talk-show-kba nyilatkozni.

Ezeket a kijelentéseket a sztárszakács ügyvédei "hamisnak és rágalmazónak" értékelték. A kereset ezenfelül megjegyzi, hogy Ramsay neve nagy értékű védjegy. "A felperesre tett negatív és kritikus nyilvános megjegyzések okozhatják neve és a hozzá kötődő vállalkozások piaci értékének csökkenését" - fejtették ki az ügyvédek.

A skót születésű Ramsayt a Pokol konyhája és hasonló főzőshow-k tették világhírűvé, neve alatt számos népszerű vendéglő működik.

Ezek is érdekelhetik