Celldömölk

2015.05.20. 11:27

A Tündérkeresztanya az országos gálára megy

A végéhez közeledik a felmenő rendszerű országos Weöres gyermekszínjátszó fesztivál, amelynek megszervezéséből a vasiak az idén is jól kivették a részüket. A celli Tündérkeresztanya pedig ott lesz az országos gálán.

Ölbei Lívia

A gyermekszínjátszó találkozó megyei fordulójának az idén a celli Soltis színház adott helyett, a regionális elődöntőt a vasvári kulturális központban rendezték meg (nem először). Az idei Vas megyei forduló különlegessége volt továbbá, hogy itt mutatkoztak be a lendvai (Szlovénia) csoportok is. (Ők korábban Zalában csatlakoztak a fesztiválhoz.) A találkozó különböző állomásain szakmai zsűri működik, amely értékel, minősítéseket állapít meg, de eredményt nem hirdet. A produkciókat „összevárva”, az álláspontokat egyeztetve alakul ki a legjobbakból az a mezőny, amely kiadja a találkozó országos gálájának programját. Ez a jutalom: ott lenni a gálán.

A Tündérkeresztanya a celli Soltis színház gyerekstúdiójának előadásában. Zsiga szerepében: Szücs Kristóf, álom és valóság határán (Fotó: Kovács László)

A XXIV. Országos Weöres Sándor Találkozó szekszárdi zárógáláján ezek szerint föllép a celldömölki Soltis színház gyerekstúdiója, a Tündérkeresztanya című előadással, amely Veres András bábjátéka nyomán készült, Marton Mercédesz és Piller Ádám rendezésében. A cigány folklórból merítő beavatásmese celli gyerekstúdiósok előadásában szépen és pontosan meséli el Zsiga felnőtté válásának történetét, amelyben a titokzatos Tündérkeresztanya finoman segít eligazodni a vágyak és a valóság útvesztőiben, miközben Zsigának önállóan kell – szabadon és okosan - döntenie. Mert „álmok nélkül nincs élet, de az álmokban nem lehet élni”. A Tündérkeresztanya „jól áll” a gyerekstúdiósoknak, akik ezzel az előadással a Soltis színház „nagy történetét” is folytatják. Mesélni lehetetlen, és mégis: mesélni kell.

Szintén részt vesz az országos gálán a lendvai Diákxínpad szép, komoly és fontos Emlékek őre-előadása, Stampah Miha rendezésében. A nyolcadikos diákok – életük első nagy válaszútja előtt – ezzel a produkcióval búcsúznak az általános iskolától is. A tét nagy itt is, ott is: a bedarálódás – vagy önmagunk választása. Hogy lehet-e egyáltalán önmagunkat választani.

A XXIV. Weöres Sándor Országos Színjátszó Találkozó gáláját június 5-6-án rendezik meg Szekszárdon, a Babits művelődési központban. A gálára 21 magyarországi és hat határon túli csoport kapott meghívást.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!