Feoszlatná az Országgyűlést a Fidesz

<b>VN</b> - Feloszlatná az Országgyűlést a Fidesz és KDNP, és már a rendkívüli ülésen szeretné napirendre tűzni az erről szóló indítványt. A két párt az európa parlamenti voksolással együtt, júniusban tartaná meg az előre hozott országgyűlési választásokat.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

Mindezt  Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője kedden, a párt elnökségi ülése után tartott sajtótájékoztatóján jelentette be. A Fidesz frakcióvezetője kezdeményezésüket azzal indokolta, hogy véget kell vetni a mostani "agóniának", szerintük a válságkezeléshez egy, a többség bizalmát bíró, hiteles kormányra van szükség, ehhez pedig új választások kellenek.

Két Vas megyei országgyűlési képviselőt kértünk fel a hír kommentálására.

Szabó Lajos (MSZP), országgyűlési képviselő:  - A legnagyobb ellenzéki pártnak még ma is az a legfontosabb, hogyan tudja visszaszerezni a hatalmat. Most közös munkára lenne szükség és arra, hogy felelős politikusok a válság alatt összefogjanak.

Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP), országgyűlési képviselő: - Az országban egyre többen szeretnék azt, hogy olyan vezetőik legyenek, akik kezelni tudják a jelenlegi súlyos helyzetet és kivezetik az országot a gazdasági válságból. A szocialista kormány nem ilyen.

A délutáni hírek szerint megkezdheti a parlament feloszlatására vonatkozó Fidesz-KDNP-indítvány tárgyalását az Országgyűlés csütörtöki rendkívüli ülésén, ha a jelenlévő képviselők többsége kétszer egymás után igennel voksol: először a  napirend kiegészítéséről, majd a sürgős tárgyalásról.  A házszabály szerint a képviselők egyötödének (jelenleg 77 képviselő) írásbeli kezdeményezésére ki lehet egészíteni a rendkívüli ülés napirendjét. Az erről szóló dokumentumot a Fidesz már eljuttatta az Országgyűlés elnökéhez.

A Hírszerző írásából kiderül, hogyan vélekedik az SZDSZ és az MDF a kérdésről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!