Ünnepségek a megyében a szabadságharc 161. évfordulóján

<b>Megyei körkép</b> - Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kezdetének napján, március 15-én a városban több helyszínen is ünnepi megemlékezéseket tartottak.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 161. évfordulója alkalmából tartott ünnepségsorozat reggel nyolc órakor a huszárok felvonulásával indult, majd az ünneplők a Savaria Múzeum parkjába volnultak, ahol megkosozrúzták dr. Horváth Boldizsár szobrát. 

Ezt követően katonai tiszteletadás mellett felvonták a Magyar Köztársaság lobogóját a Március 15. téren, majd az ünnepség az Ady téren, a Petőfi szobornál folytatódott, ahol Németh Kálmán alpolgármester mondott ünnepi beszédet. 



- Minden nemzet, nép megtartja azokat az ünnepeit, amelyeket büszkén emel ki a hétköznapok sorából - kezdte beszédét az alpolgármester.  Ezeknek a napoknak a puszta említése is érzelmeket vált ki. Kiben büszkeséget, örömöt, kiben pedig bánatot. Nagy tettekre, megmozdulásokra, történelmi mércével is mérhető cselekedetekre emlékeztetnek bennünket. 

Az alpolgármester feltette a kérdést, vajon kinek mit jelent ez az ünnep: szabadságot, összefogást, lázadást az elnyomók ellen? S válaszolt is rá, talán mindenkinek mást, de abban mindenki egyetértene, hogy ez a magyarság legnagyobb nemzeti ünnepe. Az alpolgármester felelevenítette a forradalom történelmi pillanatait, majd a jelenről  beszélt. 

Az ünnepi beszéd után beiktatták Szombathely diákpolgármesterét, Cservék Judittot, majd megkoszorúzták Petőfi szobrát. 

Délután négy órára a Fő térre a Magyarok Szövetsége szervezett ünnepséget. Itt, mintegy kétszáz ember előtt dr. Hargitay András úszó olimpikon szólt az egybegyűltekhez, méltatva 1848 örökségét. (A helyszínen több nem értették, hogy miért kellett a békés rendezvényen körülbelül tíz civil ruhás rendőrnek megjelennie.  A szerk.)

A forradalom és szabadságharc százhatvanegyedik évfordulóján rendezett megyei ünnepségnek ezúttal a vépi Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium nagyterme adott otthont. 

Varga Gyulának, Vép nagyközség polgármesterének köszöntőjével kezdődött az ünnepi ceremónia. Ezt követően a Hatos Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény színjátszói, és a vépi néptáncosok közös produkcióját láthatta a közönség. 



A színvonalas, verses, zenés, táncos múltidézést követően Básthy Tamás országgyűlési képviselő ünnepi beszédét hallgathatta meg az ünneplő közönség. A köszöntő után az Ungaresca néptáncegyüttes produkcióját csodálhatta meg a közönség.

Ezt követően a kitüntetteket ünnepelték. A díjazottak szűkebb és tágabb szülőföldjükért, áldozatvállalásukról, hozzáértésükről és elkötelezettségükről kaptak visszajelzést a megyétől. Mindezzel érzékeltetve azt, hogy munkájuk fontos annak a közönségnek, ahol élnek, vagyis Vas megyének és az országnak is. A megyei közgyűlés díjait, plakettjeit és emlékérmeit Kovács Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke adta át a díjazottaknak. Hatvanhatan kaptak megyei elismerést, köztük egy kft. és egy kórus is. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!