Kaká a Real Madridhoz igazol a Marca sportlap értesülése szerint

Madrid - Kaká aláírt - ezzel az első oldalas címmel jelent meg a szombati Marca, a spanyolok legnépszerűbb sportnapilapja, kész tényként tálalva, hogy az AC Milan brazil világsztárja az új idényt már a Real Madrid futballistájaként kezdi.

zaol.hu

A lap tudni véli, hogy a leendő presidente - bár hivatalosan még csak elnökjelölt, de korábban, 2000 és 2006 között a királyi klubot már vezető - Florentino Pérez egyezségre jutott az olasz együttes aranylabdás karmesterével, s választási ígéretének megfelelően már most megszerezte őt a fővárosi blancók csapatának. Ha igaz, a brazil játékos öt évre ígérkezett el, s idényenként nettó 8 millió eurót keres majd a Real Madridnál.
    
Pérez a héten jelentette be hivatalosan, hogy három évvel ezelőtti lemondását követően ismét megpályázza a fővárosi klub elnöki székét, s megismételte, hogy a múltbéli gyakorlatnak megfelelően megint "meg fogják vásárolni a világ legjobbjait". Nevéhez fűződött annak idején több "galaktikus", azaz a nemzetközi futball legmagasabban jegyzett olyan alakjainak megszerzése, mint Luis Figo, Zinedine Zidane, Ronaldo vagy éppen David Beckham.
    
A Marca megfogalmazása szerint "a galaktikusok új érájának első tagja lesz Kaká".


Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!