Miss Earth Hungary hársfákat ültetett szülőhelyén

Jákfa - Az Egyesült Nemzetek Környezetvédelmi Programja (UNEP) világméretű kampányt hirdetett meg hétmilliárd fa ültetésére, amihez Kocsis Korinna - Miss Earth Hungary -, és szülőfaluja is csatlakozott.

Benkő Sándor

Szombaton délután három órakor nagy volt a sürgés Jákfán a templom melletti parkban. Az egykori kavicsgödör  helyén szépen gondozott, fákkal teleültetett parkban közel ötven gödör és a mellette fekvő földlabdás hársfa csemete várakozott arra, hogy lapunk szépségversenyének győztese kezdeményezésére csatlakozhasson az UNEP felhívására, miszerint a világban ez év végéig ültessünk hét milliárd facsemetét. 



Kocsis Korinna ötven hársfa elültetésében segédkezett

Fotók: Benkő Sándor

A Prenor Kertészeti és Parképítő kft. szakemberei korábban megvizsgálták a területet, és úgy gondolták, hogy a táj, a talaj adottságainak leginkább a hársfa felel meg, így a cégük ezeket a facsemetéket ajánlotta fel Vas Megye Szépének, és szülőfalujának, így átvitt értelemben ők is csatlakoztak a világméretű faültetési kampányhoz. 



Kocsis Korinna novemberben Manilába utazik a Miss Earth Universe döntőjére

A templom melletti parkban ott volt Téttry Kálmán polgármester, Fodor Lászlóné alpolgármester, a képviselő testület több tagja, Korinna barátai, családtagjai. A gödrökbe földlabdástól helyezték a csemetéket, jól beöntözték vízzel, majd földdel betemették. Az egy vonalba ültetett csemeték mellé karót tűztek, amihez óvatosan kötözték ki a fiatal hársakat. Pontosan úgy, ahogy Izer Gábor, a Prenor ügyvezető igazgatója mutatta meg az első néhány fával.

Korinna egyébként intenzíven tanul angolul, keményen készül a Miss Earth 2009 szépségverseny novemberi manilai megmérettetésére.

Ezek is érdekelhetik