Svéd ostrom alatt Budapest: Ibra-ostora megint a végén csattant

Az Erzsébet hídon már gyanús volt, hogy meglepően sok sárga egyenpólót húzott turista bámulja a Dunát.  A titokra  aztán hamar fény derült: a svéd nemzeti mezbe öltözött drukkerek északi drukkerek özönlötték el a belvárost. A Váci utca elején még csak hangfoszlányokat hallhattunk, a Vörösmarty tér felé bandukolván aztán már teljes hangerővel szólt a buzdításuk: "Sverige, Sverige".  Elképesztő látvány volt, ahogy a tér valamennyi éttermét, sörözőjét elfoglalták Ibrahimovicsék drukkerei, több száz svéd evett-ivott, ugrált és danolászott, majd megint evett és ivott.  Ekkor még csak délután három óra felé járhattunk, de a skandinávok láthatóan már remekül érezték magukat, szemük előtt  már Dél-Afrika fényei csillogtak - jó ebben a néhány hektoliternyi sörnek is volt némi aljas szerepe. Hatalmas zászlókat húztak ki a téren, fényképezkedtek, és miközben  egy csoport rákezdett egy dallamra, a tőle 300 méterre iszogató társaság felelt neki. Nem unatkoztak, annyi szent. Egy északi drukker a többi közül is kirítt, hatalmas szőke parókát húzott a fejére, napszemüveget tett fel, hozzá sárga pólót, csapatkapitányi karszalagot, pink színű rövidnadrágot, sportszárat és futballcsukát választott. Ők lennének a hűvös északiak...

Szerencsére az angol nyelvvel remekül elboldogulnak az északiak, így egyikükkel szóba elegyedtünk, és rögvest nekiszegeztük azt a roppant ötletes kérdés, hogy mit tud a magyar labdarúgásról.  A 30-as évei elején járó göteborgi Mats először megjegyezte, hogy este 2:0-ra nyernek, majd azt, hogy csinosak a magyar lányok, nem beszélve arról, hogy inna még egy sört, végül kibökte, hogy egyetlen honi labdarúgónkat sem ismer. Puskás neve hallatán nagyot vigyorgott, a stadion névadóját természetesen ismerte, de a maiak közül konkrétan senkit. Ugyanakkor a magyar csapatok közül a Ferencváros mellett  a Haladás - ekkor mi vigyorogtunk egy óriásit - és a Debrecen neve ugrott be - utóbbi kettő feltehetően azért, mert svéd csapatokkal kerültek össze a kupában. 
Magyar drukkert csupán egyet fedeztünk fel: egy Hungary mezes srác videózta a roppant boldog svédeket.  A vendégek szája csak akkor görbült le, amikor a Deák téren metróra óhajtottak szállni, de a melegfelvonulást biztosító rerndőrök közölték velük: a rendezvény miatt itt se ki, se be. A derék svédek nem estek pánikba, és bár akkor már alábbhagyott a rendőrök-melegfelvonulást ellenzők "derbije", ők jobb híján elkezdték fényképezni, videózni a rend őreit. Lesz mit mesélniük odahaza, annyi szent. Eközben vagy féltucat svéd leányzó tévedt be az Erzsébet térre - ijedten dörzsölték a szemüket, hogy akkor valójába ők most egy kelet-afrikai országban avagy Budapest szívében járnak, mire tíz kopasz tüntető vette őket pártfogásba, akik zord  külsejüket meghazudtolva, és a nemi hovatartozásukat egyértelművé téve megölelték a fiatalokat, és visszairányították őket a keresett tére: a Vörösmartyra.

Hat óra tájban, a Puskás-stadion felé autózva aztán helyreállt a világ rendje, szinte csak magyar drukkerek igyekeztek az aréna felé. Autók, különbuszok tömkelegei araszoltak a stadion irányában, lógtak a zászlók az ablakokban, miközben zengett-zúgott a Ria-ria Hungária. A drukkerek körében különösen Sanyi (Torghelle), valamint Dzsudzsák Balázs tanyázott a toplista élén. A pályához közel eső Arena Plazában sem láttak az utóbbi időben annyi piros mezbe öltözött fanatikust, mint aznap - tehát ha a Vörösmarty tér a svédeké, akkor a bevásárlóközpont  és a pálya melletti összes kocsma a mienk volt. A bejáratoknál hering-fíling: ennek ellenére a beléptetéset viszonylag gyorsan letudták a biztonságiak, lehet azért, mert a motozást elhagyták... Bent embertömeg, üvöltő mai slágerek, miközben a szektoroknál nyusziruhás lányok osztogatták a műsorfüzetet. Két, fél literes üdítő és egy szotyi több mint egy ezres, de oda se neki,  csak győzzünk.  Ezúttal nem számított a klubhovatartozás sem, négy drukker például Újpest-ülőpárnán, de magyar sállal a nyakában szurkolta végig a kilencven percet. 

A magyar játékosok bemutatását ahogy kell,  frenetikus hangorkán fogadta, a svédeknél füttykoncert - Ibrahimovicsnál mindez tripla decibellel.  A hangulat leírhatatlan volt, s bár Mellberg korai gólja kissé rányomta bélyegét a szurkolásra, dobhártyarepesztő hangorkán kísért egy-egy magyar akciót. Ketten mindezt csak fél óráig élvezhettek: a görögtüzeket gyújtó drukkereket kisebb-nagyobb nehézségek árán szedték, és vezették ki a biztonságiak a szektorukból.  Szünetben lelkesítő sportokban gyönyörködhettünk: az eredményjelzőn magyar drukkerek üvöltötték a kamerába, hogy Ria-ria Hungária, esetleg Hajrá magyarok! A második félidőre beállt a nemzet Sanyija (lásd még Torghelle Sándor) de sokáig semmi változás, majd a hajrában a Dzsudzsák buktatásáért befújt tizit már az egész stadion állva várta. Huszti nem teketóriázott, betetette a lasztit a bal alsóba, a stadion pedig egyszerűen felrobbant és a hátralévő időre elfelejtett visszaülni a helyére. Űzte-hajtotta a fiúkat a drukkersereg, 42 ezer néző  - mínusz pár ezer svéd - teli torokból üvöltött, kell még egy gól! Jött is, igaz  nem úgy ahogy elképzeltük, de ezt úgyis tudják... A  gól után a fél magyar csapat a gyepre rogyott,  miközben a svéd játékosok, szurkolók gyermeki örömmel tomboltak. A végén valaki még megjegyezte: hiába, magyarok vagyunk, csak mi tudunk így kikapni.  Ebben maradtunk.