2009.10.02. 17:02
Elkészült a liberális párt új, ötéves stratégiája
Szombathely - Az elkövetkező hónapok politikai stratégiájáról tartott sajtótájékoztatót tegnap pénteken délután Retkes Attila, az SZDSZ elnöke országjáró körútjának Vas megyei állomásán.
Németh Kálmán, az SZDSZ megyei elnöke bevezetésképpen elmondta, hogy a tisztújítás során többen is kiléptek országos szinten a pártból, a megyei szervezetből azonban egy tag sem távozott.
A szót Retkes Attila vette át, aki elmondta, hogy elkészült a párt öt évre vonatkozó stratégiája, melyet november közepén a küldöttek elé tárnak. A stratégia elkészültét fontos tanulmányok segítették. Az egyik az európai liberális pártok munkáját, sikereinek és kudarcainak okát taglalja, a másik a jövőképet vázolja fel, a harmadik pedig a választók véleményét elemzi.
- Az anyagunk egyik legfontosabb része a vidékpolitikai stratégia - hangsúlyozta az elnök. - Ismét versenyképessé kell tenni a magyar vidéket ahhoz, hogy az ország is sikeres legyen. A nagyprojektek helyett a helyi gazdákat kellene támogatni. -
Az elnök hozzátette: programjukban négy elem kapott szerepet. Elsőként szeretnének hangsúlyosabban foglalkozni a nemzeti kérdésekkel, továbbá országos pártként újjáépíteni a szervezetet. Ezt az új elnök szerint nem lehet fővároscentrikus politikával megtenni, hanem az SZDSZ-t megyei szintről lehet újjáépíteni.
Harmadrészt szerényebb párbeszédre törekednek, továbbá hitelesen szeretnék képviselni értékeiket, tehát mindent elkövetnek azért, hogy ne vetülhessen rájuk a korrupció árnyéka.
Retkes Attila bejelentette azt is: pénteken eldőlt, hogy a tanárok is ingyen megkapják a H1N1-oltást, ezt pár hete még az SZDSZ oktatási kabinetje kezdeményezte.