Elszármazottak portréi láthatók léggömbön Hegyhátszentmártonban

Borostyánsugarú a nap, szinte fürdik az őszi fényben a kis falu. Mint a mesében; egyetlen utcácska, a kertekben kölyökkutyák játszanak. A temetői nyiladék végén kitárul a táj, méltósággal muzsikál  a Rába. Átellenben a  kis templom ritka kincset rejt;  pazar Szent Márton képet. Mondják, ez a szlovén  zarándokok egyik kedvenc helye.

És másoké is. Ahogy behajtunk a településre, már-már bizarr látvány fogad. Rögzített, fekete lufik a házak előtt, rajtuk arcok. Twist-frizurás, szemüveges, szerelmesen néző, kölyökképű, bombanő,  eminens, idős néni, délceg legény, tanító bácsi. Egy uniós pályázat   révén két ifjú  és módfelett szimpatikus hölgy, Szabó Ildikó és Tesch Kata megvalósíthatta köztéri installációját. Amely, nem túlzás, az év ötlete. Egyszerűen odacövekeli az embert a lufikhoz. Amikor  az arccal  barátságot kötünk,  benézünk  az udvarra is.

És feltárul egy régvolt világ. Éppen ez a cél, a kis falu múltjának felvillantása az elszármazottak révén, mondja Ildikó, aki azonnal  be is vallja: érintett, idevalósi.

Nem tudok érzelmek nélkül gondolni erre a csodálatos településre... Szüleim, nagyszüleim, a szomszédos Iváncon élő barátaim mind-mind erős kötések. Látja, most is meghatódtam,  töröl el egy könnycseppet. Alkotótársa, Kata igazi kihívásként élte meg a hivatalosan rehabilitáció című projektet.

Budapesti vagyok, de már ide is vonzódom... Amint láttam a fényképeket, ahogy együtt dolgoztam helyiekkel, egy hihetetlenül erős és hiteles közösség bontakozott ki előttem. Az arcok ismerősek és mesélnek; az elvándorolt, vagy már elhunyt emberek  építőkövei Hegyhátszentmártonnak.

És így látják a helyiek is. Az utcán láthatóan nagy a felbolydulás.  Hát ez tényleg remek ötlet. Megdöbbentem, amikor így, egyben láttam az ismerős arcokat,  fogalmaz Sahin Tóth Péter helybeli.  Fülöp Jánosné  a régmúltról, az egykori kastélyról, a földvárról mesélt.  Tudja, ez egy gyöngyszemes falu, bár most csak hatvanan  lakjuk.

Pál László polgármester  nagyon örül  a november 7-ig látható installációnak.  Kitárulkozhatunk, megmutatjuk magunkat. Mert igenis vannak értékei egy kis falunak.

A szombati akció  misével, sétával folytatódott. S hogy mit mozdított meg, arra elég egy adat. Az elszármazottak  összejövetelén kétszázan (!!) voltak, ez a falu lakosságának többszöröse.

Az egykori szentmártoniak elmondták, hogy nem vándoroltak volna el, ha lett volna autójuk. A legtöbben  visszaköltöznének, és nem várnák el a munkahelyteremtést.

Doma  Ernő szellemesen fogalmazott:  Kétszeresen is szentmártoni vagyok; lévén szombathelyi és feleségem révén már itteni is. Ez az akció a reménység akciója, emlékező és emlékeztető faluünnep. Ildikóék talán még  nem is tudják, mekkora tettet vittek végbe.