Segítő kezet nyújtanak - Sárközi Artúr és Németh Sándor már több mint százszor adtak vért

A szombathelyi Sárközi Artúr már több mint száz alkalommal adott vért. Legutóbb december 22-én, a városházán nyújtotta ki a kezét. 

- Soha nem vártam cserébe semmit, csupán segíteni szerettem volna másoknak - mondta Artúr. - Évente négy alkalommal lehet vért adni, minden évben kihasználtam az összes lehetőséget. Legelőször a katonaságnál adtam vért, akkor még csak azért, mert három nap eltávozást kaptunk érte cserébe. Aztán leteltek a katonaévek, elkezdtem dolgozni, de a segítőkészség nem tűnt el belőlem. Egy szombathelyi kft-nél dolgoztam, s ott nagy hagyománya volt a véradásnak. Alkalmanként nyolcvan-száz dolgozó gyűlt össze, hogy vérével segítsen a bajba jutottaknak. -

Artúr elmesélte, hogy általában a kultúrházban volt a véradás, reggel nyolc és tíz óra között, s utána már nem kellett visszamenniük a munkahelyre. Büféasztal is volt a teremben, így szendvics és ital mellett beszélgethettek a véradók egészen délután négyig. 

- Eddig 106 alkalommal adtam vért, régebben nem mindig regisztrálták a véradókat, így lehet, hogy ennél jóval többször - folytatta a lelkes véradó. - A családomnál is hagyományai vannak a véradásnak, a bátyám is már több mint százszor szúratta meg magát a vöröskereszttel. Nemrég a Parlamentbe is meghívtak, s dicséretet vehettem át az eddigi véradásaimért, nagyon megható pillanat volt. Pesten még egy szál rózsát is kaptam az oklevél mellé, egy hétig óvtam mindentől, mert olyan sokat jelentett nekem az a szál virág. Én sosem azért mentem el vért adni, hogy kitüntessenek, hanem azért, mert tudom, hogy minden csepp vér életet menthet. -

Artúr azt is elárulta nekünk, hogy miután átesik a vérvételen, azonnal pótolja a hiányt, nehogy rosszul legyen. Első útja egy büfébe vezet, ahol rögtön eszik egy szendvicset, s megiszik két pohár fröccsöt is. Miközben beszélgetünk, kiderül, hogy jól ismeri a megyében élő, legtöbbször vért adó Németh Sándort, ugyanis volt idő, hogy együtt dolgoztak a vasútállomáson, s közösen adtak vért.

Ezt megerősíti Németh Sándor is, a megye rekorder véradója, aki a statisztikák szerint 133 alkalommal adott vért. - Nem pontos ez az adat - mesélte Sándor -, mivel két alkalommal rossz volt a gép, s nem tudták rögzíteni a véradásomat. 

Először 1965-ben vettek rá arra, hogy így segítsek másoknak. A háziorvosom mondta, hogy mivel betöltöttem a 18. életévemet, segíthetnék a véremmel másoknak. Bementem a kórházba, s segítő kezet nyújtottam. Azóta folyamatosan járok, része lett az életemnek a véradás. A katonaévek alatt, a munkahelyemen, s most a nyugdíjas évek alatt is elmegyek évente négyszer. Nem érzem kötelességemnek, legutoljára december 18-án voltam a vöröskeresztnél.

Németh Sándor beszélgetés közben előszedi az okleveleit, van köztük miniszteri dicséret, s köszönetnyilvánítás is. 
- Három évvel ezelőtt engem is kitüntettek Pesten a 112. véradásom után - fűzte hozzá a véradó. - Nagyon jól esett az elismerés, bár nem vártam a segítségért cserébe semmit. Sokszor hallani, hogy vérhiány van, s kevesen segítenek, régebben nem volt ilyen gondunk. Sokszor látom, hogy a mellettem fekvő fiatalok rosszul lesznek a véradáson, én még egyszer sem szédültem meg. Mindig eszek és iszok a véradás előtt, s utána is pótolni kell a folyadékot. Mivel már ismernek, mindig rákérdeznek, hogy szedek-e valamilyen gyógyszert. Szerencsére nincs szükségem semmire, hálás vagyok azért, mert nem vagyok beteges. Éppen ezért sokszor gondolok azokra, akiknek szükségük van mások segítségére, s ameddig tehetem, biztosan kinyújtom a kezemet.