Felhívás! Ki látta Suzyt, a berni pásztort?

A negyvenes, köpcös, vöröses férfi azt ígérte, beviszi Suzyt az állatkórházba, ehelyett ellopta a kilenchónapos fajtatiszta berni pásztort. A kutyát és a tolvajt is keresi a rendőrség.

MTI/AP

A Szombathelyi Rendőrkapitányság felderítő osztálya nyomozást folytat sikkasztás miatt ismeretlen tettes ellen, aki tavaly decemberben felajánlotta, hogy a Fekete István Állatvédő Egyesület által megtalált, korábban elkóborolt kilenc hónapos Suzy nevű fajtatiszta berni pásztorkutya beviszi az állatkórházba. Nem vitte, ellopta, ezzel 35 ezer forintos kárt okozott.

Az elkövető személyleírása: 40 év körüli, 170-185 cm magas, köpcös testalkatú férfi. Vöröses szőke, rövidre nyírt, kefe frizurás. A szemei kicsik, aránylag távol ülnek egymástól. Az orra nagy, ajkai vastagok. Az arca kerek, jobb oldalán egy nagy, közel féltenyérnyi kiemelkedő folt (barnás anyajegy) látható, amelyből erőteljes vöröses szőrszálak állnak ki.

A férfi egy krém-fehér színű Peugeot 205-össel, vagy 106-ossal közlekedett. A kocsi lökhárítói és díszlécei eredetileg feketék voltak, melyek már kifakultak, ezért szürkének tűnnek. A lökhárítók és a díszlécek között piros csík látható,
amely körbefutja az autót.

A berni pásztorkutya leírása: Suzy bundája trikolor (fekete-barna-fehér). A bal első lábán alul a térdéig egy fehér folt, jobb első lábán az előzőnél hosszabb fehér folt látható. A farka hegye fekete. Bal lábára kissé sántított, az első könyökein vizesedésből származó dudorok láthatók.

A Szombathelyi Rendőrkapitányság kéri mindazok segítségét, akiknek fenti személlyel, annak tartózkodási helyével, elérhetőségével, az általa használt gépkocsival, valamint az ellopott kutyával, annak feltalálási helyével kapcsolatban érdemi információja van értesítse a Rendőrséget a 107-es segélyhívószámon, illetve a 06-94/521-196 üzenetrögzítős telefonszámon.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!