Sokat kell várni és nagy a tömeg a vérvételeken

A rendszeresen gyógyszert szedőknek nagy gondot jelent, hogy korlátozták a vérvételi napokat két szombathelyi háziorvosi rendelőben. A praxisokban nagy a tömeg a vérvételeken.

Bajdó Bettina

Nemrég megírtuk, január 1-től már csak hetente két nap szerveznek vérvételt a Jáki és a Rumi úti háziorvosi rendelőkben. Akkor a Markusovszky kórházban úgy tájékoztatták lapunkat, hogy az egészségügy elégtelen finanszírozása miatt volt szükség a korlátozás bevezetésére.

Kiderült, nemcsak pénzügyi, hanem személyi feltételek miatt is szükség van a változtatásra. A korlátozást hamarosan a város összes rendelőjére kiterjesztik. Két-két, egymáshoz közeli rendelőben váltott napokon lenne vérvétel.

Cikkünk megjelenése után több olvasó is megkeresett minket, hogy számukra mekkora problémát jelent, hogy nem helyben van a vérvétel. Egyik olvasónk szerint a korlátozás Szombathely valamennyi családját érinti, hiszen ma már szinte minden háztartásban él olyan, akinek rendszeresen gyógyszert kell szednie, s folyamatosan ellenőriztetni kell a hatását. Ezt pedig csak vérvétellel lehet.

Az ügyben megkerestük Horváth Ferencet, a Vas Megyei Szív Egyesület Közhasznú Szervezetének elnökét, aki elmondta, a súlyos betegségben szenvedőket sújtja leginkább a korlátozás.

- Én is beteg vagyok, vérhígítót kell szednem folytatta az elnök, s havonta egyszer ellenőrizni kell a vérképemet. Ha túl híg a vérem, akkor akár el is vérezhetek. A szívbetegeknek és a magas vérnyomásban szenvedőknek folyamatosan gyógyszert kell szedniük, s kontrollra is szükségük van, hiszen az életükbe kerülhet, ha nem hatnak a gyógyszerek. Eddig is hosszú sorok kígyóztak reggelente a rendelőknél, most még többen várnak vérvételre. -

Horváth Ferenc hozzátette: a kórház javaslata szerint a SZTK-ban is lehet naponta vért vetetni, ám ott csak délig fogadják a betegeket. Sokszor előfordul, hogy ebbe az időkeretbe nem férnek be a páciensek. Egy beteg ember pedig nem teheti meg, hogy napokkal halogassa a vérvételt. Az egyesület most próbál beszerezni egy olyan készüléket, mely egy csepp vérből kimutatná az eredményeket, így a betegeknek nem kellene sorban állniuk a kontroll miatt a rendelőben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!