Válságban a család: egyre többen rúgják fel házasságukat

Alapvető emberi vágy valakihez tartozni. Világszerte sokféleképpen élnek együtt az emberek, a közös bennük az, hogy boldog családot szeretnének maguk körül tudni. A család ősidők óta változik, manapság különösen dinamikusan. Egyesek szerint csak a családformák változnak, mások úgy vélik, veszélyben az ősi családmodell.
 
- Válságban van a család, mégpedig elsősorban a válások miatt; ezek száma az utóbbi években drámai méreteket öltött - mondja dr. Lazáry Györgyné klinikai szakpszichológus. - Főleg az olyan válások miatt, amelyek a gyermek kicsi korában történnek. Mert hiszen mire eléri a felnőttkort, nem ritka, hogy 2-3 mostoha is megfordul a környezetében, akár az anyánál, akár az apánál helyezi el a bíróság. Pszichológusként tapasztalom, hogy bár próbálkoznak, sokan egész életükben nem találnak olyan párra, akivel kialakíthatnák a nyugodt családi légkört. A próbálkozás azonban nem jó minta a gyerekeknek. Mire felnőnek és önálló családjuk lesz, egy torz szerepkört adnak tovább az utódaiknak, akik ettől még silányabb helyzetbe kerülnek.
 

- Sok olyan harmincas férfi és nő megfordul a rendelőmben, akik párkapcsolati válsággal küszködnek. Noha évek óta együtt élnek, szeretnék klasszikussá tenni a kapcsolatukat házassággal, gyermeket is vállalnának, mégis rettentően bizonytalanok: vajon a másik-e az igazi, akivel életre szóló kötelezettséget vállalnának? Legtöbbjükről aztán kiderül, hogy csonka családban nőtt föl: nem volt előtte feleség, illetve férj minta.
 
Dr. Lazáry Györgyné  - aki igazságügyi pszichológus szakértőként is tevékenykedik, s a PTE-ETK szociális munkás szakának tudományos munkatársa  - több évtizedes munkásságának tapasztalata alapján úgy látja: harminc éve a szülők kitartottak egymás mellett addig, amíg a gyermekük elérte legalább a felnőttkort. Manapság ez már nem jellemző, és sok esetben a feleség az, aki fölrúgja a szövetséget.

És nemcsak akkor, ha súlyos oka  - mondjuk alkoholizáló, durva, bántalmazó férj -  van rá. Igen gyakran azért bomlanak föl házasságok, mert a felek nem tudták megvalósítani az általuk ideálisnak gondolt családtípust. A férfi például a hagyományos szerepekben hisz, s panaszkodik, hogy a nő akar férfiként viselkedni. Végül elválnak, új kapcsolatokkal kísérleteznek, vagy egyedül maradnak.

A pszichológus egy másik jelenségre is fölhívja a figyelmet. Egy ideje érzékelhető a huszonévesek, harmincasok körében a gyermekvállalás tudatos elutasítása: gyermek nélkül akarják leélni az életüket. Valamivel több férfi gondolkodik így, mint nő. A fő ok, hogy féltik a szabadidejüket, de bizonytalan a jövőképük, és vannak egzisztenciális félelmeik is. További XXI. századi jelenség a szingli létnek egy elterjedő változata, melyben a felnőtté vált gyermek a szüleivel él együtt. A pszichológusnak erre is van magyarázata.
 
- A mostani harmincasokat már csecsemőkorukban bölcsődébe adták, leginkább kényszerből, iskolásan a napközi jelentette nekik a délutáni elfoglaltságot, a szülők legföljebb hétvégente töltöttek el velük egy egész napot. Ma ezek a szülők megpróbálják pótolni az évtizedekkel ezelőtti gondoskodás hiányát. A felnőtt lányukkal, fiukkal akarnak amolyan szülő-kisgyermek kapcsolatot kialakítani. Magukhoz kötik őket, meg akarják védeni felnőtt gyermeküket a felnőtt szerepekből adódó nehézségektől, elvéve annak örömeit is. A fiatalok meg nem tiltakoznak: harmincon túl is jól érzik magukat a kényelmes családi fészekben. Igaz, a szülő olykor erőteljesen beleszól a párválasztásba, és egyfajta életprogramot is előír, mondván: először legyen diplomád, lakásod, vagyonod, aztán válassz párt és szülj gyereket. Ez pedig visszaüt: minél több kézzelfogható java van valakinek, annál kevésbé akarja megosztani mással. Így egyre kevesebb a házasság, de még az élettársi kapcsolat is, és persze nem születnek meg a gyermekek. 
Sokszor azoknál a pároknál sem, akik eleve nem egy, hanem több utódot is terveztek. Ez pedig nemcsak a nálunk a hetvenes években kialakult kétgyermekes családmodell fennmaradását veszélyezteti, hanem teljesen átalakítja a korfát. Az ezredfordulón a korfa száz éven át változatlan alakja deformálódni kezdett, mivel drámaian lecsökkent a 0-10 év közötti gyermekek száma, miközben a társadalom erőteljes öregedésnek indult.

Értékrend és hétköznapi valóság

Hazánkban is jelentősen átrendeződtek az emberek együttélési viszonyai, s bár látszólag konszenzus van az értékrenddel kapcsolatban  nevezetesen, hogy nagyon fontos a család , ám a hétköznapok valósága ennek ellentmond.

- Főként akkor szembetűnő ez, ha a szülők nem egy, hanem három, esetleg több gyermeket nevelnek  - mondja Görcz Gyula Csaba, az Alpokalja Nagycsaládos Egyesület elnöke. - A társadalomban vegyes a megítélése azoknak, akik a régi,  hagyományos családmodell alapján szervezik az életüket. Mi úgy gondoljuk, hogy a család egységéért a férj és a feleség, az apa és az anya a felelős. A házasság egy olyan stabil szövetség, amely szilárd alapokat teremt a közös élethez, a gyermekek felneveléséhez. Ez kellene, hogy legyen a minta a következő generációnak is. Ugyanakkor nem vitatjuk az élettársi közösség létjogosultságát, s nem ítéljük el, ha a szülő egyedül neveli a gyermekét. Sokan viszont előítélettel vannak a nagycsaládosok iránt. Pedig a gyermek érték, a több gyermek több érték. Más felnőtt lesz azokból, akik mellett testvérek is felnőnek. Sajnos, a gyermeknevelést nem kezeli a rangján az állam. Addig nem is változik semmi, amíg nem sorolják ezt a gyönyörű tevékenységet  a maximálisan támogatandók körébe.