500 lóerős és 3 litert fogyaszt százon: bemutatták a Porsche 918 Spyder-t

Bemutatták a több mint 500 lóerős V8-as hibrid Porschét, amely CO2 kibocsátása olyan, mint egy kisautóé, fogyasztása 3 liter száz kilométeren. Jön a takarékos sportautók korszaka?

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

Michael Macht, a Porsche igazgatósági elnöke ma reggel mutatta be Genfben a Porsche 918 Spyder koncepció autót, amely ötvözi a Porsche, közép-motoros, kétüléses autóinak teljesítményét egy kisautó CO2-kibocsátásának értékeivel. A Porsche kombinál egy több mint 500 lóerős V8-as motort három nagy, összesen 160 kW-os villanymotorral.

Az autó CO2-kibocsátása 70 gramm kilométerenként, fogyasztása 3 liter 100 kilométeren - ez az innovatív plug-in hibrid koncepciónak köszönhető. Akárhogy is nézzük, a koncepció-sportautók hamarosan az utakon is megjelennek, a Tesla Roadster már régen debütált, tavaly mutatták be Frankfurtban az Audi e-tront, most pedig a Porsche 918-as Spydert. A verseny ebben a kategóriában is elkezdődött, remélhetőleg a károsanyag-kibocsátás és a fogyasztás csökkentése ugyanolyan fontos szempont lesz továbbra is, mint a nyomaték és a lóerő.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!