2010.04.27. 13:09
Vasi lomisok a bíróság előtt
Az Ausztriában túrázó vasi lomisok a ház elé kitett holmikat adománynak nézték. A ruhák gazdája szemfüles volt, értesítette a helyi rendőröket, akik feltartóztatták a vádlottakat.
Vas megyében külön iparággá alakult az osztrák lomtalanításra specializálódó magánimport. A csöngei H. Csaba (35) és a sárvári H. (született K.) József (36) egy osztrák kis faluban, Vitisben járt 2008 áprilisában. Egy Ford Transittal járták a házakat és vitték, amit lehetett. Mármint a ház elé kitett, kidobásra ítélt holmikat. Az egyik helyen három kartondobozban valóságos kincsre bukkantak, hiszen ezekben mintegy ezer eurót érő nyári ruhák és cipők voltak. Az talány, hogy a doboz tulajdonosa miért álcázta adománynak a nyári kollekcióját, az viszont tény, hogy amint felfedezte holmijainak eltűnését, értesítette a rendőrséget.
A gyorsaság ebben az esetben fontos momentum volt, hiszen a helyi járőrök a falu egyik benzinkútjánál igazoltatták a magyarokat, visszavették tőlük a dobozokat, majd az egész csapat (a két vádlotton kívül volt ott még három másik magyar is, egy Ford Sierrával) ellen lopás miatt eljárást indítottak.
Az ügy a Sárvári Városi Bíróság tárgyalta. A két vádlottat lopás miatt elítélték, társaikat felmentették.
H. Csaba az ügyet megúszta 40 ezer forintos pénzbüntetéssel, társa viszont kétszer ennyi kapott. Nem véletlenül, hiszen H. József a tartózkodási tilalom ellenére utazott Ausztriába. Jól tudta ezt, ezért H. Csabától kölcsönkérte jogosítványát, és azzal próbálta magát igazolni, nehogy kitudódjon: nem léphet be az ország területére. A más nevére szóló közokiratot felhasználó H. József 80 ezer forint pénzbüntetést kapott.
Az ítélet jogerős.