Egészségnevelési nap Csepregen

Csepreg védőnői szolgálata, valamint a Dr. Csepregi Horváth János KIKI szervezésében június 11-én tartották meg az immár hagyományos egészségnevelési napot.

Tersztyánszky Krisztina

Változatos foglalkozások keretében mélyíthették el az iskola diákjai eddig megszerzett ismereteiket és gyűjthettek tapasztalatokat alsó és felső tagozaton egyaránt.

Az alsósok lelkesen vettek részt az elsősegélynyújtási gyakorlatokon, láthattak tűzoltó és aikido bemutatót, kóstolhattak egészséges tízórait, önismereti játékokkal és beszélgetésekkel bővíthették ismereteiket.

A felső tagozaton a fő hangsúlyt a megelőzés kapta a káros szenvedélyek (alkohol, dohányzás, drogok), a gerincbetegségek és a lúdtalp, valamint a gyermekkori agresszió terén. Évek óta nagy sikere van az egészséges ételek és italok kóstolójának, melyet ebben az évben is szülői segítséggel sikerült lebonyolítani.

Az ismeretterjesztő előadásokat meghívott szakemberek tartották: orvosok, védőnők, helyi pedagógusok, gyógyszerész, mentős, az ÁNTSZ egészségfejlesztői, kortárs előadók, a RÉV Segítő Szolgálat valamint a LOGO Mobil Szolgálat munkatársai.

A délelőtt zárásaként a hetedik és nyolcadik évfolyamosok a helyi középiskolásokkal és szülőkkel a Drog Art Színház figyelemfelhívó előadását tekinthették meg.

Délután Farkas Ágnes pszichológus tartott előadást pedagógusok és szülők részére Magatartászavar, agresszió és szabályok a gyermeknevelésben címmel. A több, mint háromszáz embert megmozgató programot szponzorok is támogatták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!