SEAT Leon Szuperkupa: Kiss Norbert remekelt Spanyolországban

A gyorsasági autóversenyző Kiss Norbert fantasztikusan versenyzett a spanyol SEAT Leon Szuperkupában Jaramaban.

Vastag Nándor

A szombathelyi Kiss Norbert először lépett ki a nemzetközi porondra és rögtön letette a névjegyét, pedig közel másfél év után ült újra SEAT Leon-ban és a jaramai pályán eddig még soha sem versenyzett. A szombati időmérőn a 11. helyezést szerezte meg a 31 fős mezőnyben, majd még aznap két 7 körös futam várt rá.

Az elsőn felkapaszkodott a 9. helyre, így ebből a pozícióból rajtolt a másodikon. Ami még jobban sikerült, remek előzéseket bemutatva negyedikként végzett. A spanyol szuperkupa sajátos szabályai szerint az első hat helyezett a vasárnapi verseny rajtrácsán helyet cserél, tehát Norbi az utolsó, 14 körös futamra a harmadik pozícióból készült.

A rajtja nagyon jól sikerült, a spanyol Saraivát és Oriolát már az első körben megelőzte, és utána nem engedte ki kezéből a vezetést. A Zengő Motorsport vasi pilótája fantasztikus hétvégén van túl, első próbálkozásra külföldön is futamgyőzelmet szerzett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!