Masters Of Rock - Heroikus küzdelem a hőséggel

A Vizovice-ben megrendezésre kerülő Masters Of Rock második napjának főzenekara az amerikai Manowar volt. Miután a Joey De Maio basszusgitáros vezette, s egyre inkább üzleti vállalkozássá váló power-metal zenekar viszonylag keveset turnézik, ezért várható volt, hogy a pénteki napon rengetegen lesznek rájuk kíváncsiak. A zenekar koncertjét úgy is hirdették, mint 2010-ben a csapat egyetlen fellépését a térségben. Ez nyilván igaz is, leszámítva, hogy a magyar rockrajongók számára szintén viszonylag könnyen elérhető szlovéniai Tolmin-ben július 11-én ugyancsak játszott a csapat, ráadásul akkor az úgynevezett Magic Circle fesztivál keretében, vagyis a holdudvarukhoz tartozó szinte valamennyi többi zenekar (többek között a zseniális Virgin Steele) is bemutatkozott. Csehországban közülük a német Metalforce és a szintén amerikai HolyHell lépett még színpadra.

Kora délután, amikor jó félórás intenzív gyaloglás után kiértünk a fesztivál területére éppen a Metalforce volt színpadon. Klisés, jobbára panelekből építkező zenéjük kevésbé kötötte le figyelmünket, ezért a Magic Circle Productions merchandise sátrát vettük szemügyre. Ahogy a KISS, úgy a Manowar is egyre inkább az üzletre épít, itt bizony minden kapható, amire egy igazi metal-harcosnak szüksége van. Pólók, pulóverek, felvarrók garmadája a három zenekar szimbólumaival, de akár Manowar-mintás tangát is vásárolhatott volna az ember 260 cseh koronáért (közel 3.000 forintért). Érdekes, hogy ez fogyott el a leghamarabb, amiből arra következtettünk, hogy a lányok is kedvelik a bőrgatyába öltözött lovagokat. Közben az is kiderült, hogy a holland Delain személyében megvan az első visszalépő zenekar, a csapat egyik tagja balesetet szenvedett. Kár, mert kevés esély van arra, hogy a szimfonikus heavy metal egyik európai alapcsapata, a Within Temptation nyomdokain járó, amúgy az említett formáció egykori billentyűse, Martijn Westerholt által alapított formáció Magyarországon is fellépjen.

Kora délután az is nyilvánvalóvá vált, hogy a pénteki napon még nagyobb lesz a forróság, a fesztivál területén közel negyven fokos hőségben fogyott is a sor rendesen. Néhány élelmes figura felfedezte, hogy itt-ott vízcsap is található, így aztán a rájuk szerelt slagon keresztül nekiláttak locsolni a közönséget. Ezt tették a nagyszínpad előtt tömör sorokban állókkal a szervezők is, s miután onnan mozdulni sem lehetett, akár kért valaki a vizes áldásból, akár nem, részesült belőle. Találkoztunk néhány hazánkból érkezett fiatallal - magyarságukat a nemzeti zászlóval is jelezni kívánták -, akik mára délelőtt tábort lecövekeltek az első sorban, hogy az éjjel 11 óra után fellépő Manowar-t testközelből láthassák. Zászlót persze más is hozott magával, az evidens, hogy cseh trikolór jócskán akadt a nézőtéren, de szlovák, osztrák, bolgár, finn és horvát lobogót is lengetett a csak bágyadtan fújdogáló szellő.

A Metalforce koncertje alatt került sor az első sajtótájékoztatóra is, az aktuálisan egyik legnépszerűbb európai metal-zenekar, a szintén holland Epica zenészei léptek be a sajtós sátorba. A hattagú csapat valószínűleg akkor érkezett, hiszen a tagok hozták magukkal bőröndjeiket is. Néhány udvarias gesztus után Simone Simons énekesnő elmondta, élete legnagyobb élményét jelentette az a különleges koncert, amire két évvel ezelőtt hazánkban került sor, hiszen akkor szimfonikus nagyzenekari kísérettel léptek fel, s a saját dalaik mellett a klasszikus zeneirodalom általa igen kedvelt darabjai - többek között részletek Verdi Requimjéből, Handel Xerxes-éből, Dvorak Új világ szimfóniájából, illetve Grieg Peer Gynt-jéből - kerültek be. Az akkori koncert felvételeiből album is született, melyet 209-ben jelentettek meg The Classical Conspiracy címmel. A zenekar amúgy sem ismeretlen a magyar közönség előtt, hiszen számos alkalommal jártak már nálunk - Vizovice után újra egy magyar helyszín, a tokaj-rakamazi Hegyalja Fesztivál következik, s ősszel megint visszatérnek.

Az Epica-t a sajtós sátorban az amerikai Queensryche, e sorok írója szerint a progresszív rock egyik legjobb csapata váltotta. A Geoff Tate énekes vezette formáció kis kitérővel pedig éppen Budapestről érkezett, ahol hétfőn léptek színpadra. A csapat frontembere kérdésünkre rögtön eloszlatta azt az interneten keringő pletykát, miszerint financiális okokból többet nem turnéznak Európában, majd arról is beszélt, hogyan születnek dalaik, lemezeik.

- Olvasom a napilapokban a híreket, ezek ihletnek meg - mondta Geoff Tate. - Kivételt az utolsó album, az American Soldier jelentett, amihez hosszú időn át végeztem kutatásokat. Veterán katonákkal, II. világháborús, koreai és vietnami túlélőkkel beszélgettem, ebből született az a lemez.

Közben a színpadon is zajlottak az események, öt órától az európai thrash egyik alapító csapata, a veterán Destruction következett. A basszusgitáros-énekes legenda, a világ történéseit pesszimistán szemlélő Schmier és zenekara igazi old school programot vezetett elő, így olyan régi dalok is bekerültek a repertoárba, mint a Live Without Sence vagy a Bestial Devastation - elő is kerültek a léggitárok, néhányan pedig felfújható műanyag hangszeren próbálták követni a riffeket. A trió annak ellenére korrekt programot adott elő, hogy beugró dobossal kellett játszaniuk, a közel egy évtizede velük zenélő Marc Reign ugyanis néhány nappal ezelőtt kiszállt a csapatból. A lapunknak exkluzív interjút is adó Destruction után az egyik legismertebb szlovák zenekar, a Tublatanka volt soron. Félelmetes, hogy zenei közhelyekkel megtűzdelt, sablonos, avítt dalaikat mennyien énekelték velük együtt, de az is abszurdnak hatott, hogy a gitáron és billentyűs hangszeren is játszó énekessel szemben, a színpad előtti kordonra terítve éppen két magyar zászló lógott.

A nyolc órakor kezdődő főműsoridő első fellépője az Epica volt. A zenekar valósággal berobbant a színpadra, ám lendületüket hamar megtörte, hogy Simone Simons mikrofonja néma maradt, így az első dalban csak a jobbára csak hörgő Mark Jansen „énekét” hallhattuk. A technikai problémát igyekeztek hamar kijavítani, mindez azonban azzal is járt, hogy fekete passzos nadrágban fellépő, erősen kisminkelt Simone a műsor elején többet tartózkodott a díszletek és az oldalt elhelyezett hangfalak mögött, mint a megszokott helyén. A holland zenekar műsorából sokat nem láttunk, ugyanis a fesztivál szervezői jelezték: fél kilenckor a Manowar tart sajtótájékoztatót, s annak helyszínéhez kb. negyed óráig tart az út, mivel harmincezres tömött sorokban álló rocker-hadon kell keresztülverekednünk magunkat. Később kiderül, ennek sok értelme nem volt, a sajtótájékoztató ugyanis érdekes körülmények között zajlott. Miután az érdeklődő újságírók összegyűltek, a fesztivál főszervezője, Martina Benesová közölte, a zenekar menedzsmentjének kérésére a sajtósátorban megjelenőket nem lehet fotózni - hogy ezt biztosan betartsa mindenki, össze is szedte a fényképezőgépeket -, s kérdések sem tehetünk fel, csupán a zenekar hivatalos álláspontját hallgathatjuk meg. Ezen bevezető után a Manowar alapítója, a Black Sabbath egykori technikusából a hetvenes évek végén zenésszé előlépő Joey Di Maio lépett be a sátorba, majd felolvasta az említett közleményt. Ebből nagyrészt azt tudhattuk meg, hogy a zenekarról milyen hamis állítások keringenek a sajtóban és az interneten - Scott Colombus dobos kilépésének körülményeit és a Ronnie James Dio halála után néhány nappal megjelent tribute-album elkészítését próbálta magyarázni a zenész -, majd felállt és távozott.

Lassan fél tíz felé jártunk, vissza tehát a nagyszínpadhoz, hiszen ott a Queensryche műsora következett. A zenekar mintegy hetven perces, de így is magával ragadó programot mutatott be. Gyönyörű fények, elegáns, de mégis félelmetes kinézetű énekes - Geoff Tate bennem egy egyiptomi démon képzetét keltette, - hangszereiket magabiztosan kezelő, kiváló zenészek, valamint a rövidsége ellenére is minden igényt kielégítő program, amelybe a régebbi slágerek - például a Jet City Woman vagy az I Don’t Believe In Love - éppúgy belefértek, mint az American Soldier néhány tétele. Tate hihetetlenül jó formában volt, nemcsak elénekelte a dalokat, hanem el is játszotta azokat. Hátborzongató volt látni, ahogy időnként eszelősként forogtak a szemei, vagy ahol a főbelövést imitálta. Tate kiváló énekes, ám Eddie Jackson basszusgitáros, valamint az új turnégitáros, a többiekhez képest szemtelenül fiatal, kigyúrt felsőtesttel rendelkező Parker Lundgren ráadásul fantasztikus vokál-támogatást is adott az énekdallamok alá. A zenekar összhangzása csodálatos volt, mégis ki kell emelni Scott Rockenfield példamutató dobolását, a két nap alatt a gép-ember Mike Terrana-val együtt ők nyújtották a legjobb teljesítményt.

A Queensryche programja után következett a Manowar, mely kilencven percnyi játékidőt kapott (ennyire a fesztivál négy napja alatt összesen két zenekarnak van lehetősége). Az amerikai zenekarnál bődületes erővel dörrent meg a hangcucc - nem véletlenül nevezik magukat a világ leghangosabb zenekarának - majd hatalmas ováció mellett színpadra lépett a négy tag. Másfél órás műsorukat többször törték meg üresjáratok - ilyenkor általában Eric Adams énekes beszélt a közönséghez -, ennek ellenére gördülékenynek is rendkívül profinak tűnt a produkció. Tény, hogy a Manowar tagjai rengeteget adnak a látszatra, ugyanakkor a pofonegyszerű, de rendkívül hatásos dob- és basszusalapokra építkező zene magával ragad, hiszen a zsigerekre hat. Az acél birodalmában hősökre és vérre szomjazunk, alantas igényeinket pedig a Manowar tökéletesen képes kielégíteni. Igazságtalanok lennék persze a csapattal, ha nem szólnánk arról, hogy az 1994 óta tag Karl Logan rendkívül virtuóz gitáros, a lassan nagypapakorba lépő Eric Adams hangja pedig szemernyit sem kopott az évek alatt, a magasabb tartományokban ma is ugyanolyan erővel szólal meg, mint három évtizeddel ezelőtt. A repertoár itt is minden igényt kielégítőnek bizonyult - az intro-ként felhangzó Call To Arms után a Hand Of Doom következett, majd megszólalt a Kings Of Metal, a God Or Man, a Swords In The Wind, a Die For Metal, a Die With Honour, a Let The Gods Decide, a The Sons Of Odin, a The Gods Made Heavy Metal, a Sleipnir, a Thunder In The Sky, a Warriors Of The World United és a House Of Death, a ráadásban pedig a Black Wind, Fire And Steel. A teátrális előadás záróakkordjaként a Manowar eljátszott egy Black Sabbath dalt is, a korszakalkotó Heaven And Hell tőlük is hibátlanul szólalt meg, majd - mielőtt végleg levonultak volna - Joey De Maio némi erőfitogtatás gyanánt leszaggatta basszusgitárjának húrjait, az outro hangjai alatt pedig egy látványos tűzijáték zárta az előadást. A Manowar fanatikus rajongótábora az utolsó momentumokat fej fölé emelt összefogott karral jelezte elkötelezettségét a metal-testvériség iránt. A második nap zárásaként a női frontemberrel kiálló HolyHell lépett még színpadra.

A Masters Of Rock fesztivál harmadik napja kevesebb különleges produkciót ígér, a szombati főzenekar a 11 órakor színpadra lépő Gamma Ray lesz, a német speed-metal kitalálója, a gitáros-énekes Kai Hansen és zenekara jól ismert hazánkban is. Előttük a kanadai Annihilator ad ízelítőt a thrash-power esszenciából, utánuk a svéd Bloodbound játszik. Érdemes még beletekinteni a norvég Communic medern metal orgiájába, illetve sokat próbált zenészek (köztük Ralf Scheepers és énekes és Mat Sinner basszusgitáros) által alkotott Primar Fear tradicionálisabb heavy metal muzsikájába, s elsöprő erejű produkció várható a legjobb kelet-európai black-metal formációtól, a negyed hétkor színpadra lépő lengyel Behemoth-tól is.