Öngyilkos lett egy késelés miatt előállított férfi

Eltépett pólójával akasztotta fel magát egy késelés miatt előállított férfi Tiszavasváriban pénteken.

MTI

Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: pénteken este egy középkorú férfit szúrtak életveszélyesen hasba a városban. A rendőrök nem sokkal később egy kocsmában találták meg a feltételezett elkövetőt, ahol megbilincselték, lefoglalták tőle a kést, majd előállították.  

Az 59 éves, ittasnak tűnő férfi ruházatát átvizsgálták, s miután támadásra, illetve önkárosításra alkalmas más eszközt nem találtak nála, az előállító-helyiségbe zárták, ahol más nem tartózkodott - ismertette a százados.    

Amikor a rendőrök két óra múlva beléptek az előállító-helyiségbe, hogy a feltételezett tettest vérvételre vigyék, a férfit eltépett pólójával egy rácsra felakasztva találták. Azonnal levágták, megkísérelték újraéleszteni, közben mentőt hívtak, de a mentősök már csak a halál beálltát tudták megállapítani - tette hozzá.     

A szóvivő közlése szerint a helyiségben kamera működött, a kapitányság ügyeletese azonban semmi szokatlant nem vett észre.  Az ügyben a megyei rendőr-főkapitányság az ügyészség bevonásával belső vizsgálatot indított. Az életveszélyes késelés ügyében ettől függetlenül folyik a nyomozás - tette hozzá Fülöp Gergely.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!