2010.07.23. 17:11
Pálinkatörvény: a vártnál is liberálisabb lett
Zöld út a magánfőzésnek, kedvezőbb bérfőzési feltételek: így lehet összefoglalni a csütörtökön elfogadott, pálinkafőzéssel kapcsolatos törvénymódosítás lényegét.
Néhány héttel ezelőtt részletesen foglalkoztunk a pálinkafőzés szabályainak tervezett módosításával. Nos, a csütörtöki végszavazáson eldőlt, hogy az akkoriban még meglehetősen képlékeny elképzeléseket felülírta a valóság, és rendkívül liberális törvény született.
A lényeg: a magánszemélyek - a törvénymódosítás hatályba lépését követően - 45 nap múlva nemcsak bérfőzésben, hanem saját desztillálóberendezéssel, adóraktári engedély nélkül is készíthetnek pálinkát. A kizárólag saját fogyasztásra szánt, bérfőzött, valamint a magánfőző által előállított pálinka után évente összesen legfeljebb 50 liter mennyiségig nem kell jövedéki adót fizetni.
Ötven liter felett, valamint a nem saját fogyasztásra szánt pálinka mennyiség után hektoliter-fokonként 2 ezer 761 forint jövedéki adót kell fizetni. A magánfőzést csak azoknak kell bejelenteniük a vámhatóságnak, akik 50 liternél többet főznek évente, vagy a pálinkát akár az 50 liter egy részét el kívánják adni.
Ezt egyébként csak a saját gazdaság helyén folytatott vendéglátás vagy falusi szálláshely-szolgáltatás során tehetik meg. A pálinkát ebben az esetben palackozni kell, és zárjeggyel is el kell látni. Könnyebbség azonban, hogy a magánfőző desztillálóberendezés beszerzéséhez és használatához nem kell vámhatósági engedély.
A törvénymódosítás előkészítésében oroszlánrészt vállalt V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára, aki napirend előtt fel is szólalt e témában. Az államtitkár elsősorban azt hangsúlyozza, hogy a törvénymódosítás határozottan vidékfejlesztési indíttatású, amely eltörölte a vidéki emberek értékteremtő, értékmentő tevékenységét ésszerűtlenül korlátozó szabályokat.