Lebontják a város egyik jelképét

Lebontják a város egyik jelképét, a vasútállomás melletti gyalogos felüljárót. Ha minden a tervek szerint halad, jövő augusztus végére elkészülhet az új aluljáró.

Bajdó Bettina

A GYSEV Zrt. 41,3 milliárd forintos uniós támogatással, mintegy  48 milliárd forint összköltséggel folytatja a Sopron-Szombathely vasúti vonal korábban elkezdett rekonstrukcióját. A munkák során elkészül a Szombathely-Szentgotthárd vonal teljes rekonstrukciója, melynek során összesen mintegy 110  kilométernyi hosszan javulhatnak a vasúti közlekedés feltételei. A fejlesztés várhatóan jövő év végén fejeződik be, s a mai 60-80 kilométer-óráról akár 120 kilométer-órára is emelkedhet a sebesség.

A felújítás most abba a stádiumába érkezett, amikor nemcsak építeni, hanem bontani is kell. A GYSEV Zrt. úgy döntött, hogy  elsősorban a villamos felső vezetékek építése miatt lebontja a vasútállomás melletti gyalogos felüljárót. Helyette - a mostani felüljáró helyétől nem messze - egy másik fejlesztés során épül fel az új, kényelmes és biztonságos aluljáró a vágányok alatt. 

Bebes István Körmend polgármestere elmondta, hogy hétfő reggel átadták a munkaterületet, így el is kezdődhetnek a bontási munkálatok. A felüljáróval az elmúlt évek alatt többször is gond volt:  nem nevezhető biztonságosnak, valamint a villamosításhoz szükséges felső vezetékek útjában van. Ezért döntöttek úgy a tervezők, hogy más megoldást keresnek a gyalogos forgalom lebonyolítására.

Már a biztonságos gyalogos közlekedésről is egyeztettek a GYSEV Zrt-vel, ezért addig, amíg nem épül meg az aluljáró, az átkeléshez elsősorban a Hunyadi úti átjárót, továbbá a Somogyi Béla úti, valamint a Mátyás király úti átjárókat javasolják.

A vasúttársaság azonban felhívja a körmendi lakosok figyelmét arra is, hogy saját testi épségük érdekében ne a vasúti síneken közlekedjenek, mert az fokozottan balesetveszélyes. A tervek szerint az aluljáró pályázati pénzből épülne meg, s jövő augusztus végére készülne el. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!