Liszt Ferenc repülőtér lenne az új neve Ferihegynek

A kormány azt tervezi, hogy Liszt Ferenc repülőtérre nevezik át a Ferihegyi repülőteret.

MTI

"Az ötlet genezise szinte népmesei: mikor néhány éve találkoztam azzal, hogy a varsói repülőtér Fryderyk Chopin nevét viseli, több embernek elmondtam, és rákérdeztem, hogy nálunk miért ne vehetné fel Liszt Ferenc nevét a repülőtér. Jóval később másoktól hallottam vissza az ötletemet, és akkor azt gondoltam, tegyünk valamit" - idézte fel a kezdeményezés megszületését Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár.

Szőcs Géza szerint világszerte elterjedt gyakorlat, hogy nagy repülőterek neves művészek, államférfiak nevét veszik fel: Veronában például Gaius Valerius Catullus, Belgrádban Nikola Tesla, Tiranában Teréz anya, Rómában Leonardo da Vinci, Párizsban Charles de Gaulle, míg New Yorkban John F. Kennedy volt a névadó.

A kulturális államtitkárság kezdeményezte a ferihegyi repülőtér névadását, de mivel állami vagyonelemről van szó, a tárgyalásokat a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium folytatja - közölte Szőcs Géza.

Mint hozzáfűzte, a kormányzatnak csupán kisebbségi beleszólása van a Budapest Airport ügyeibe, ezért csak a tulajdonostársakkal közösen dönthet, tudomása szerint azonban a legjobb úton haladnak a tárgyalások, hogy a ferihegyi repülőtér felvehesse Liszt Ferenc nevét.

A cél, hogy legkésőbb Liszt születésének 200. évfordulójára (2011. október 22.), de inkább Magyarország első félévi soros európai uniós elnöksége alatt, esetleg már januárban sor kerüljön az aktusra - árulta el az államtitkár. Szőcs Géza hangsúlyozta: a változtatás csupán minimális költségekkel jár.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!