Nőt is bántalmaztak Sárváron

Szombaton éjjel Sárváron a Nagyvárad utcában lévő söröző előtt az utcán hárman belekötöttek egy társaságba.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

Egy sárvári lakos telefonon hívta a rendőrséget szombaton éjjel, hogy az egyik sörözőnél verekedés történt. Éjjel háromnegyed tizenkettőkor hárman sétáltak a Nagyvárad utcán, majd egy három fős roma társaság jött velük szemben, akik előzőleg a sörözőben voltak.

Mikor találkoztak - minden előzetes szóváltás nélkül - az egyikük a hölgyet szidalmazta, majd leköpte, társa pedig meglökte, míg a bejelentőt megrúgták és hangosan szidalmazták - tájékoztatta portálunkat a Vas Megyei Rendőr-Főkapitányság Ügyeletvezetője. A harmadik roma ezután „elhúzta a két társát” és a helyszínről a Kanizsai utca irányába távoztak.

A személyleírás alapján a rendőrök a Kanizsai utcában igazoltatták a három személyt. Később kiderült, hogy a verekedést 2 sárvári lakos követte el, a harmadik társuk csak tanúja volt az eseményeknek. A helyszínen elfogták őket, majd előállították a Sárvári Rendőrkapitányságra garázdaság vétségének megalapozott gyanúja miatt - közölte a rendőrség. 
  

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!