2011.01.13. 14:33
Eltörölték a vízgazdálkodási adót
Több problémát is megoldott a kormány azzal, hogy ez év elején egy törvénymódosítással eltörölte a kötelező hozzájárulás fizetését a vízrendezési és talajvédelmi társulatok tagjainak számára. Az elképzelés szerint állami forrásból pótolja a kieső pénzt, ha azonban az összeget nem növeli, komoly előrelépés egyelőre nem várható ezen a területen - vélik a szakemberek.
A kormány január elsejei hatállyal eltörölte a vízrendezési és talajvédelmi társulások tagjai számára a kötelező hozzáárulás befizetését. A lépést örömmel vették a tagok és a társulatok egyaránt.
- Évek óta fizetem a hozzájárulást, de nem sokat láttam abból, hogy ebből a pénzből valamit is tett volna a társulat - mondja egy őrségi gazda. - Az általam használt szántó melletti meder be van nőve fákkal, évek óta nem volt tisztítva. Ezek után természetes, örülök annak, hogy eltörölték a kötelező hozzájárulást. -
A társulások tagjainak többsége mindig is úgy vélekedett, hogy egyfajta különadó az általuk befizetendő hozzájárulás. Adó vagyis olyan költség, amiért nem kapnak érte cserébe semmit. A mintegy 48 ezer tagot számláló Őrségi Vízrendezési és talajvédelmi Társulás elnöke, Talasz Gábor: Politikai döntés volt, hogy a tagok ne fizessenek hozzájárulást, de jogi tisztázása még nem történt meg. Eltörölték a hozzájárulás fizetését egy törvénymódosítással, ennek én személy szerint örülök, mert rengeteg munka volt negyvennyolcezer tulajdonossal levelezni, adataikat kezelni, maga a levelezés milliókba került. Amúgy is kellemetlen dolog volt saját tagjainkkal behajtási procedúrát végig csinálni minden évben. A nemfizetők aránya nem érte el egy évben sem az öt százalékot. -
Az elnök szerint nagyobb probléma, hogy jogi dolgok nincsenek tisztázva a társulat működése körül, hiszen a többségében állami tulajdonban lévő árkok, műtárgyak karbantartását kellett elvégezni a tagok pénzén.
- Egyelőre annyi történt, hogy országos szinten körülbelül 4,8 milliárd forintot elkülönítettek a vízgazdálkodás támogatása címszó alatt arra, hogy a befizetéseket pótolja. Hogy ez a pénz miképp, és mikor és hogyan lesz leosztva, ma még nem tudjuk. A tavalyról áthúzódó bevétel kitart az év elején, időben meg kell jönnie ennek a pénznek, különben baj lesz: vagy le kell állni a munkákkal, vagy embereket kell elbocsátanunk. Mi a hagyományos formában dolgozunk, Vas megye déli részén tartjuk karban, tisztítjuk a vízfolyásokat, és irányítunk vízgazdálkosát, mintegy 172 ezer hektáron. Én megértem a gazdákat, hogy morognak, fizetik a hozzájárulást, és nem látnak a területükön ebből megvalósulni semmit, de gyakran keverik az önkormányzati tulajdonú és az állami tulajdonú árkokat. -
Az elnök szerint a jövőjük azoknak a vízrendezési és talajvédelmi társulatoknak lesz, amelyek saját szervezettel és kivitelező kapacitással rendelkeznek, mert így tudja megoldani a legolcsóbban azt a közfeladatot, amelyet felvállalt. Nem halasztható tovább a törvényhozás sem: tíz éve egyetlen kormány sem tudott vagyonkezelői szerződést kötni a társulatokkal pedig folyamatosan ezt a feladatot látják el.