Ahol a poklok királya egy kis cumis...

Hogyan győzzük le a félelmeinket? Erről szólnak a Vitéz László mesék, gyerekeket és felnőtteket egyaránt szórakoztató, felszabadító módon Pályi János előadásában, aki Kemény Henriktől látszik megörökölni a figura továbbéltetését
Kemény Henrikék családjában apáról fiúra öröklődött a mese, egyikük hozzátett, másikuk elvett valamit a történetekből, hogy a maga természetességében lehessen hiteles a játékban. Így játssza Pályi János is, a maga eszközeivel, magán átszűrve a történeteket. (A Vitéz Lászlót vasárnap délelőtt 10 órakor bérleten kívüli matiné előadásban láthatta tőle a közönség.) Egy malmot tisztít meg az ördögöktől és a szellemektől a mesehős. A gyerekek kacagnak, jujgatnak, dobognak a lábukkal mindenféle felkérés nélkül, ösztönösen, lelkükből kapcsolódva be az előadásba.

Kórusban válaszolgatnak a kérdésekre, együtt mondják a hőssel a munkadalt. A nyeles tükörről mindenki látja, hogy verekedésre alkalmas palacsintasütő, csak az ördögök nem, akiket jól elpáholnak vele. Az ördög szarváról meg szándékosan nem akarjuk tudni, hogy mi az: Valami kiáll a fejedből, nem fáj?, mert így leminősítve a szarvat, lecsökken a félelem is. Bemutatkozik Lucifer, de Vitéz László tolmácsolásában úgy érthetjük önfeledten: Cuclifer. Nos, ha a poklok királya egy kis cumis, akkor itt nem olyan nagy a baj. Van megmentőnk, hősünk, aki át tud lépni saját félelmein, és átemel minket is a saját félelmeinken  érdekes érzés felnőttként kuncogni a történéseken.

Vitéz László nevetségessé teszi a rettenetest, rakásba rakja a hatástalanított rémeket, és végre lehet lisztet őrölni a malomban. Ez nekünk sok mindent jelent: győzelmet, igazságot, kenyeret, életet. Sőt szeretetet. Mert végül úgy távozhatnak a gyerekek, hogy a bábfigura mindenkitől illendően elköszön: megsimogatja a fejét.

Pályi János valósággal varázsol; nem véletlenül kapta 2008-ban a kaposvári IV. Gyermekszínházi Biennálén a Legjobb mágus előadói díját.
 

- Vitéz László tisztító mesehős - mondja. - A játéköröm pedig megtisztítja a bábjátékos és a közönség lelkét. Meg kell szabadítani, tisztítani a világot is. Le kell söpörni a járdát, ki kell tisztítani a patakot és a saját lelkünket.

Pályi János öt éve Kaposváron telepedett le a párja miatt, onnan indul el a világba játszani. A bábjátékos ötven, a kisfia egy esztendős. Már tityeg-totyog a színészek között a nemrégiben indított kaposvári BábSzínTérben, elbűvöli a hegedűszó, talán belenő ebbe a világba. Pályi János biztos benne, hogy ezt a mesterséget így lehet átadni: apáról fiúra. Persze szelíden azt is megjegyzi, nem ragaszkodik ahhoz, hogy a fia is bábjátékos legyen, ha majd valami mást akar...

A BábSzínTér egy sikeres évadot tudhat maga mögött Kaposváron, ahol jó színházi kultúra van, és a pedagógusok a kezdeményezés mögé álltak. Közel kétezer bérletese van az egyedül vitt bábszínháznak, 130 előadás volt. Egy független, befogadó és produkciós bábszínház ez. Olyan alkotóműhely, amely egy saját nyelv kialakításának törekvésével működik. Pályi János igyekszik folyamatos megújulásban lenni azzal együtt, hogy a tradicionális bábtechnikákat mutatja fel. Avatottan, ahogy egy jó mágus teheti.