Alkotmányozás: benyújtotta javaslatát a parlamentnek a Fidesz-KDNP

Beterjesztette az Országgyűlés elé alkotmányjavaslatát a Fidesz-KDNP-frakciószövetség. A Magyarország Alaptörvénye című indítványt a két frakcióvezető, Lázár János (Fidesz) és Harrach Péter (KDNP) hétfőn adta át a parlament főtitkárának.

MTI

Lázár János erről akkor beszélt, mikor Harrach Péterrel, a KDNP frakcióvezetőjével a Sándor-palotában átadta Schmitt Pál köztársasági elnöknek a frakciószövetség alaptörvény-tervezetét.

A Fidesz képviselőcsoportjának vezetője azt kérte az államfőtől, hogy forduljon felhívással a civil szervezetekhez is, mondják el véleményüket a törvényjavaslatról. Mint emlékeztetett, nemzeti konzultáció keretében szeretnék az új alkotmányt elfogadni. Hozzátette: az új alkotmánnyal kapcsolatban 8,5 millió választópolgárt kerestek meg, s közülük már több mint 800 ezren visszajeleztek.

Lázár János szólt arról, hogy a javaslat vitája április 18-ig tart majd az Országgyűlésben. Elmondta még, hogy mérlegelték az államfő alkotmányra vonatkozó javaslatait, s azokat az Országgyűlés elé terjesztik. Arra kérte az államfőt, hogy tanulmányozza a tervezetet és a következő egy hónapban tegyen újabb javaslatokat az Országgyűlés számára.

Harrach Péter úgy fogalmazott: azt tartották méltónak, hogy elsőként a köztársasági elnöknek adják át a törvénytervezetet.

Schmitt Pál megköszönte az eddig elvégzett munkát a kormánypárti frakcióvezetőknek.

Lázár János, miután átadták a törvénytervezetet az államfőnek, a Sándor-palota előtt újságíróknak azt mondta: az előterjesztés nincs kőbe vésve, mindenki javaslatát várja a kormánypárti frakciószövetség. Hozzátette: egészen biztos, hogy április 18-án Magyarországnak új alkotmánya lesz. Harrach Péter azt mondta: ez az alkotmány mindenkinek az alkotmánya lesz.

Lázár János újságírói kérdésre közölte: valóban érdemben változnak az Alkotmánybíróság hatáskörével és jogkörével kapcsolatos alkotmányos rendelkezések. Mint fogalmazott: egyelőre nem minősítené, hogy ez gyengébb vagy erősebb Alkotmánybíróságot jelent-e. Hozzátette: bővíteni szeretnék az előzetes normakontroll lehetőségét, valamint az utólagos normakontrollra is lehetőség lesz. Hangsúlyozta: nem gondolja, hogy az Alkotmánybíróság gyengülne.

Beszélt arról is, hogy az új alkotmány a demokrácia alapjait 1956-ra vezeti vissza. Harrach Péter hozzátette: az előterjesztést a Fidesz és a KDNP frakcióvezetője azért nem írta alá, mivel a benyújtók nem vehetnének részt a módosításban.

Lázár János kérdésre válaszolva azt mondta: a gyermekek után járó szavazati jog kérdését nyitva hagyja a törvénytervezet. Erről a kérdésről a parlamenti vitában kell majd állást foglalniuk a képviselőknek - jelentette ki. Szavai szerint vegyes az állampolgárok megítélése a kérdéssel kapcsolatban.

Az indítványt a két frakcióvezető délelőtt benyújtotta az Országgyűlésnek.

A Fidesz-KDNP csütörtökön tárgyalta meg és fogadta el a frakciószövetség alkotmányszövegező bizottsága által elkészített alaptörvény-tervezetet. A képviselők a jogszabálynak a Magyarország Alaptörvénye címet, az első fejezetnek pedig a Nemzeti hitvallás elnevezést javasolták.

Lázár János a csütörtöki frakcióülés után azt mondta: a beterjesztésig már csak stilisztikailag fogják módosítani a szövegtervezetet, ám a kormánypárti képviselők a későbbiekben indítványoznak majd tartalmi változtatásokat is a "húsvéti alkotmányhoz", amelyeket a képviselőcsoport mérlegel.

Az új alkotmány elfogadásának előkészítéséről múlt hétfőn elfogadott országgyűlési határozat szerint a parlamenti frakcióknak március 15-ig, keddig van lehetőségük arra, hogy a Ház elé terjesszék az új alaptörvényről szóló indítványukat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!