Hasznos lehetne a magyar-szlovén közös fürdőmarketing

Szlovénia hazánkhoz hasonlóan gazdag termálvízkészlettel bír. Ez különösen a határ menti térségben lehetőséget kínál a magyar és szlovén fürdők együttműködésére. Bár itt van a szomszédságunkban, Szlovéniáról mégis viszonylag kevesen tudják, hogy Európában ugyanúgy fürdőnagyhatalomnak számít, mint hazánk. Pedig déli szomszédunknál tizenöt természetes gyógyüdülőhely, és mintegy félszáz wellnessközpont fogadja a vendégeket.

Erős D. Zoltán

Természetes gyógyfürdőik már a régi római időkben ismertek voltak. Az Alpok lábánál, vagy a karsztvidéken fakadó gyógyvizekre  komoly egészségturizmus épül a 15 gyógyüdülőhelyre, ahova messzi földről is elzarándokolnak a felépülni, avagy szépülni vágyók. Jelenleg mintegy félszáz wellnessközpontba várják kikapcsolódásra vágyókat, valamint azokat, akik tenni szeretnének egészségük megőrzéséért. 
 
A gyógyfürdőzéshez nem kell feltétlenül  messzire autóznia a magyar vendégeknek sem, hiszen a határ közeli  Moravske Toplicán, valamint a muravidéki Lendván is jól lehet csobbanni. Akik viszont egy távolabbi kirándulással szeretnék összekötni a fürdőzést, azok választhatnak távolabbi úticélokat, mint például Ptujt, vagy Bledet, de a tengerparti Portorozsban  is van fürdő- és wellnesközpont.
 
Adottságaink alapján jó lehetőségek kínálkoznak a szlovéniai és a magyarországi fürdők közötti együttműködésre, Andrej Klasinc, a Szlovén Fürdőszövetség elnöke, a Ptuji Termálfürdő igazgatója az együttműködést két vonalon tartja lehetségesnek: 

- Mindkét fél számára hasznos lehet a fürdőszakemberek rendszeres tapasztalatcseréje, hiszen náluk is és nálunk is alkalmaznak olyan módszereket, amelyek jól hasznosíthatók lennének egyik, vagy  másik országban. Másrészt a térségben  működő fürdők összehangolhatnák a marketing munkájukat, s közösen jelenhetnének meg a célpiacon.  Főleg a távolabbról érkezők vendégek számára lehet előnyös egy olyan ajánlat, amelyben magyar és szlovén fürdők felkeresése egyaránt szerepelnek. Ez a megoldás egyrészt színesebbé teheti a kínálatot, másrészt pedig   lehetőséget kínál a vendégek számára egy másik fürdő mellett egy másik országgal való ismerkedésre is.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!